Egy korábbi cikksorozat rövidített, részben átformált változata, mely része a Zsinat elé kerülő missziói stratégiának. 

Paradigmaváltás

Vezetők
A megújuló gyülekezeti élet mögött Isten szuverén cselekvésén kívül megújult életű vezetők vannak. Az egyház életének a misszió szempontjából a legfontosabb eleme a hirdetett, élő, Istentől jövő ige, üzenet.          
A templomba érkezők, ha nem tudják is minden esetben megfogalmazni igényüket, valami ilyesmit várnak a lelkésztől. Ezért kell első helyre tenni a belmissziói „stratégián” belül a lelkészek és más felelős vezetők megújulását. Minden más kérdés – liturgia, stílus, környezet átalakítása, anyagiak – csak ez után következhetnek.
A Schmalkaldeni cikkekben így ír Luther: „…a megtérés a keresztyén ember haláláig tart. Mert egész életében viaskodik a testében visszamaradt bűnnel…”

Az Országos Lelkészi Munkaközösség idei témái között található a következő: Hadüzenet az egyházi bűnök ellen. Fabiny Tamás püspök így ír erről (Lelkipásztor, 2008/2.): „Leginkább a szexualitással, az anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlásokat szokták az egyházi bűnök közé sorolni, ám a lista ennél sajnálatosan hosszabb. Talán elég, ha utalok a hatalommal való visszaélésre (családban, gyülekezetben), az egyre terjedő számítógép-függőségre, a tanítással kapcsolatos zavarokra, az igazmondás hiányára vagy egyszerűen csak a hanyagságra és a lustaságra.”

A missziói gyülekezet
Gyakorló keresztény az, aki a keresztségben kapott ajándékkal él, vagyis átéli az óember halálát és az új megszületését, élő kapcsolatban van Istennel, az ige szerint rendezi (be) életét, naponként Jézus útjához igazodva követi őt.
Vissza kell térnünk Jézushoz, tanításához, stílusához, módszereihez.
Akkor vagyunk igazán ágostai hitvallású evangélikusok, ha nem egyszerűen a 16. századi emberekhez, kultúrához térünk vissza, hanem a Luther által is hangsúlyozott Krisztushoz, Szentíráshoz és kegyelemhez.

Templomainkban újszövetségi szellemben tartsuk alkalmainkat! A lelkész, akit az élő Jézus Szentlélek által állít a szolgálatba – az egyház rendje szerint –, hirdesse az igét, Isten aktuális üzenetét prófétai módon. Vigyázzon a nyájra, védje meg a tévtanítástól, a „farkasoktól”. Vezesse a rábízottakat Jézus nyomdokán „csendes vizekhez”, de a „halál árnyéka völgyében” is, az Isten jelenlétének biztonságában, az örök életre.

A lelkész válasszon ki munkatársakat, azokat minden módon segítse a szolgálatban. Pál fogságból azt írja Timóteusnak: „…amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek”. (2Tim 2,2)
Nem a lelkész feladata a pénzszerzés, építkezés, adminisztráció, harangozás és a többi. Elvonja a két fő feladattól, az ige hirdetésétől és a munkatársak kiválasztásától, gondozásától, a gyülekezet lelki életének irányításától. A gyülekezeti tagok látogatását, a lelkigondozást, a tanítást, a liturgia nagy részének végzését is meg lehet osztania a gyülekezet tagjaival.

A megkeresztelt és új életben járó gyülekezeti tagok különböző feladatokat vállalnak, így megsokszorozódik a gyülekezet missziói szolgálata. Átélik, hogy nem önmagukért élnek, hanem környezetükért. Az egyház mindig másokért van, hangsúlyozta Bonhoeffer. Kimennek, kilépnek a templomból, és ezért megtelik a templomuk. Az egyetemes papság biblikus, reformátori elve alapján ők is imádkoznak, közbenjárnak, látogatnak, tanúságot tesznek, intézik az ügyeket, felveszik egymás gondját, vagyis betöltik a Főpásztortól kapott küldetést. Az ilyen gyülekezetnek nagy a vonzereje, páratlan erőt, védelmet, segítséget, megtartó közösséget jelent.

Munkatársak
A túlzottan lelkészközpontú egyházmodell nem biblikus, ezért nem működőképes és missziói szempontból zsákutca.
Sokan úgy gondolják, hogy a gyülekezeti munka nagy részét a lelkésznek kell végeznie, hiszen ő a képzett szakember, ezért kapja a fizetését. A lelkészek is megszokták ezt a felosztást. Következmény a túlterheltség, fáradtság, rosszabb esetben a kiégés. A gyülekezet nem tudja hatékonyan betölteni az Istentől kapott küldetését.                    
   
A keresztény gyülekezet missziói gyülekezet, küldetése van környezete felé. Korunkban csak a hitvalló kereszténységnek van hitele, létjogosultsága és hatása. A templomi istentisztelet ünnep, a testvérek és munkatársak találkozásának alkalma; ezenkívül az érdeklődők és a hitben alvók felé is missziói lehetőség. Ilyenkor hirdettetik Isten aktuális üzenete a prófétai és az apostoli szolgálatot betöltő lelkész által. Az istentisztelet, illetve a gyülekezet élete folytatódik a különböző közösségi alkalmakon és az egyházközség határain kívül.

Jézus fontosnak tartotta, hogy tanítványokat, munkatársakat válasszon ki: tizenkettőt (Mt 4,18–22), majd hetvenkettőt. A gyümölcsöző misszió egyik titka az Istentől rendelt munkatársak kiválasztása, képzése, munkába állítása és gondozása. A jó munkatársnál alig van nagyobb kincse a ma gyülekezetének. Leveszi a teher egy részét a lelkészről, és megsokszorozza a munkát. Meg kell/lehet találni a gyülekezeti újság szerkesztőjét, a beteglátogatót, gyermekmunkást, iratterjesztőt, a házaskör szervezőjét, házi bibliaórák felelősét és így tovább…

A munkatársak kiválasztásánál nem lehet szempont a társadalmi rang, az iskolai végzettség, rokoni kapcsolat. Nem lehet csak demokratikus módon választani, a Lélek vezetésének kikapcsolásával (ApCsel 6,3; 1Tim 3,1–13). Nem elég a jelentkezés, szükség van kipróbáltságra (Lk 9,57–62; 1 Tim 3,8–13). Nem a lelkészhez, hanem az Úrhoz és az igéhez való viszonyulás a döntő.

Hogyan találjunk jó munkatársat? Vegyük észre a „jól forgolódó” testvéreket. Nem mindig az a presbiter (= hitben ősz, tapasztalt), akit annak neveznek. Próba és bevezetés céljából adjunk eddig tétlen embereknek feladatokat: vendégfogadás, autós szolgálat, látogatás, gyermekfelügyelet, sajtómunka, ügyintézés, diakónia, kirándulásszervezés, pénzszerzés, iratterjesztés…

A munkatársakat folyamatosan képezni és gondozni kell.     A képzésnek különböző szintjei és lehetőségei vannak ma is egyházunkban, melyeket bővíteni, színesíteni, fejleszteni lehet. Szükséges a tudatos, koncepcionális tanítás a gyülekezetben, és nemcsak a kis létszámú bibliaórán, hanem a szószéken is. Az elmúlt években hittudományi egyetemünkön elindult a katekéta és kántor szak.

Munkatársképzésnek számít a több évtizedes múltra visszatekintő fóti kántorképzésünk. Az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) bibliaiskolája évek óta végzi munkáját. Egyre több gyülekezet igényli a kihelyezett bibliaiskolai képzést, sőt többen saját helyi tanfolyamot tartanak a gyülekezeti tagoknak (Sárbogárd, Budaörs, Pestszentlőrinc). A Szebik Imre nyugalmazott elnök-püspök által szervezett munkatársképző tanfolyamra is jelentős számban jelentkeztek. Több ezer presbiterünknek szüksége lenne önálló, országos szerveződésre, képzésre, konferenciákra.
A gyermek- és ifjúsági munkánál stratégiai szempontból alig van fontosabb. Tudatos, profi munkatársképzésre lenne szükség ezen a területen is.

Misszionárius lelkészek képzése
A Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészképzése akkor felel meg a bibliai elveknek és a mai helyzetből fakadó kihívásoknak, ha egészségesen biblikus, vagyis a teljes Szentírás és a hitvallási iratok tanításának megfelelő, evangéliumi, missziói tartalmú, lelkületű és szellemiségű. (Luther az evangelisch kifejezésen evangéliumit értett, nem pedig evangélikust.)

Agendánkban ezt olvassuk a lelkészi szolgálatról: „Mivel különbség van a lelki ajándékok és szolgálatok között, és Isten Szentlelke nem mindenkit rendelt apostollá, tanítóvá vagy lelkipásztorrá (1Kor 12,4–6.29; Róm 12,4–8), az apostolok és utódaik különös gonddal választották ki azokat, akiket a teremtő Isten és a Szentlélek alkalmassá tett az apostoli szolgálat folytatására (1Tim 3,1–7; 5,22; Tit 1,1–9). Ezeket maguk mellé vették, felkészítették a szolgálatra…”

A lelkészképzésben a fentiek alapján döntő fontosságú az elhívás, a felvételi, a képzés és a tanárok személye. Gyülekezeti szolgálatra – a mai helyzetben különösen is – misszionárius lelkészeket szabad képezni.

A felvételi szempontoknál is csak ez lehet a döntő kritérium. A misszió mezején csak Istentől elhívott tanítvány töltheti be hivatását, de neki is számtalan nehézséggel, próbával, kísértéssel, támadással kell szembenéznie.
Misszionáriust csak misszionárius tud képezni.

A szent normális
Jézusban az Ige testet öltött, az ég és a föld, a szent és a profán találkozott és összeért. A misszió elsősorban nem szervezés, reklám, heves szónoklat, evangélizációs sorozat, hanem megtestesülés. Ennek aztán lesz kihatása a környezetre. Az újonnan születés utáni másodpercben misszionáriusok vagyunk. A samáriai asszony hiányos, nyugtalan, kiszáradt életét a Jézustól kapott élő víz tette hitelessé és bátorrá, úgyannyira, hogy embereket vitt Jézushoz. Az egyik szomjazó a másikat viszi a Forráshoz.
Jézus természetes, egyszerű, érthető, „normális” volt beszédében, öltözködésében, módszereiben. Nem tért el kora kultúrájától.

Korunk megújuló gyülekezeteiben alapos, hiteles, érthető, mai témákat is érintő prédikációk hangzanak el. Beszédünk, üzenetünk nem lehet életidegen. Örök érvényű igazságokat érthetően, korszerűen kell megfogalmazni.

Álmodjuk meg Jézus mai egyházát! Legyünk mi is érthetőek, természetesek, egyszerűek, mozgékonyak, Szentlélekkel betöltöttek, kreatívak, gyakorlatiasak.
Ha nem is minden, de majdnem minden a szószéken dől el, ezért szükség van az igehirdetés megújulására. Jó lenne a teológiai hallgatóknak és a lelkészeknek is lehetőséget nyújtani arra, hogy élőben vagy felvételről hallgassanak jó prédikációkat a világ különböző pontjain élő és gyarapodó gyülekezetek pásztoraitól. Megtartva evangélikus identitásunkat, nyitottan Isten munkájára.
Jó lenne a médiamunkát (írott és elektronikus sajtó) kötelezően oktatni hallgatóinknak és – választhatóan – lelkészeinknek.

Az istentiszteleten helye van a jól előkészített tanúságtételnek, zenei betétnek, az üzenetet felerősítő drámai jelenetnek, hang- és fényeffekteknek, rövid filmbejátszásnak, bárminek, ami az evangéliumot hordozza kultúránk nyelvén.

Szükséges lenne – a hagyományos zene és hangszerek használatát megtartva – bevezetni korunk zenéjét az istentiszteleti életbe. Ehhez jó lelkületre, szigorú igényességre, szervezésre és anyagiakra van szükség.
A Luther-kabát mellett bevezethetnénk alternatívaként egy – pályázati úton megtervezett – szép, igényes, egyszerű háromnegyedes lelkészi kabátot. Ilyenre van példa más egyházakban.

A falakon kívül is
Ma különböző vastagságú falak választják el az egyházat a világtól, az emberektől.        
Oda kell menni, ahol az emberek élnek, ahol baj és szükség van, azokhoz, akik maguktól nem tudnak jönni bűn, hitetlenség, tehetetlenség, fáradtság, betegség miatt. Keresni kell azokat, akiknek nincs kapcsolópotjuk.

Jézus története nem más, mint határátlépés. Ő maga az „út”, az „ajtó”… Átszakította az eget (Zsolt 144,5; Ézs 63,19b), sarkig kitárta a menny zárt ajtaját, „…hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10); mert az ember önerőből nem éri el az égi célt. „Ő jön. Bizony nem te mégy hozzá, s hozod el Őt, hiszen elérhetetlenül magasan és messze van tőled. (…) Nem te keresed őt, hanem Ő téged.” (Luther
A kereszténység nem más, mint az Istennel helyreállt kapcsolatból fakadó követés. „…ezek követik a Bárányt, ahova megy…” (Jel 14,4) Jézus egyháza vándorol a világban, mozgásban van.

 „Az Úré a föld…” (Zsolt 24,1) Isten gyermekei ebben a tudatban néznek a világra, környezetükre. „Rendkívüli és meghatalmazott” követei vagyunk Istennek és az ő országának. Megbízónk a világ alkotója, gazdája. Az ezékieli látomás szerint (Ez 47,1–12) az élő víz kifolyik a templom küszöbe alól a világba, és beborítja azt. Isten folyója (Zsolt 65,10), patakja, a Jordán (héber szó, jelentése „alásiet, alázuhog”), a Hermón hegyén ered, onnan lefolyik a Genezáreti-tóba, amely „az első szeretet” állapotát jelképezi (Jel 2,4). A tó és környéke valóban szép, de a folyó továbbsiet a Jordán völgyébe; a világ legmélyebb völgye ez. A kép alkalmazása szerint ez a halál árnyékának a völgye (Zsolt 23,4). A látás szerint az élő víz megérkezik a Holt-tengerbe is, melyben ettől élet támad. A patak partján folyamatosan termő gyümölcsfák jelzik a paradicsomi állapot visszaállását.

Ez Isten missziói stratégiája, de ehhez olyan egyházra van szüksége, amely kilép a komfortból, a langyos fürdőből, a wellness fogyasztói stílusból, elmegy a völgybe és tovább a halálos helyzetekig, állapotokig.
Hogyan történik ez?
Elsősorban úgy, hogy sok kis, két lábon járó templom szerteviszi az országot, Isten jelenlétét. „…Isten temploma vagytok…” (1Kor 3,16) „Élő kövekből” épül fel az újszövetségi kor lelki temploma, a Krisztus teste, melynek nincs zárt ajtaja, nehezen áthatolható anakronisztikus formarendszere (1Pt 2,4–6).
A templomba járás nem elhanyagolandó, hanem a szükséges minimum.

A cél nem az, hogy megteljék a templomunk, hanem az, hogy környezetünkben „mindenki megtérjen” (2Pt 3,9b), „…üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”. (1Tim 2,4)
A jézusi kilépő missziónak ma számtalan lehetősége adódik.
1. A fentiek alapján szervezzük és éljük meg egyházközségi alkalmainkat. Lehetőség szerint legyen minden réteg számára – gyermekek, fiatalok, kismamák, férfiak, nők, érdeklődők, keresők, szenvedélybetegek… – program, lehetőség.

2. Régi, bevált és új közösségi formákat alkalmazhatunk: kirándulás, szeretetvendégség, előadások, koncert, nyári napközis tábor, falunap, népfőiskolai sorozat. A gyermek- és ifjúsági munkában különösen is törekedni kell a teljes személyiségnek megfelelő lehetőségekre: sport, játék, művészet… A munkatársakról szóló cikkben írtam a bevonás művészetéről. Feladatot, célt kell adnunk, amely motivál, mozgat, felfrissít.

3. Vegyük fel a kapcsolatot egyházunk missziói munkaágaival (rádió-, női, férfi-, cigány-, kórház-, börtönmisszió stb.), kérjünk segítséget tőlük, menjünk el rendezvényeikre.

4. A gyülekezet meghosszabbított karjai az egyesületek, missziói szervezetek: EKME, EKE, EBBE, Mevisz, ZMC, Fébé és számtalan felekezetközi szervezet, mint például az Evangéliumi Aliansz, Szentírás Szövetség, a KIE, a Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete. Hívjuk meg őket, alakítsunk helyi mozgalmakat, vegyünk részt országos és nemzetközi munkájukban.

5. Szervezzünk jézusi stílusú alkalmakat azoknak, akik a hagyományos lelki alkalmainkra nehezen lépnek be. Szerte a világban és hazánkban működnek ezek a missziói formák: Alfa, ÉletMűhely, Kereszt Kérdések. Klaus Douglass német evangélikus lelkész elméleti és gyakorlati munkássága is meggyőző. D. Szebik Imre püspök lelkes beszámolót írt heti újságunkba egy hasonló módon megújult brémai evangélikus gyülekezetről.

6. Ahol csak lehetséges, szervezzünk kis gyülekezeti és házi csoportokat. Vezetőiket készítsük fel és bátorítsuk. Az ideális az lenne, ha mindenki tartozna egy ilyen kis csapatba.

7. A gyülekezet bátran lépjen ki más felekezetekkel és szervezetekkel összefogva a világi helyekre: utcamisszió, evangélizáció, rendezvények, kórház, börtön, idősotthon és más intézmények.

8. Ha a „hivatalosak” nem jönnek a hívásra, menjünk „az utakra és a kerítésekhez”, és a szeretet ellenállhatatlan „kényszerével” vonzzuk Jézushoz (Lk 14,23) az állami gondozottakat (elindulhatna újra egyházunk szolgálata az árvák felé), cigányokat, prostituáltakat, homoszexuálisokat… Itt-ott már szép tapasztalataink vannak ezen a téren is.

9. A látogatás szolgálatába be lehet vonni minden korosztályt. Számtalan lehetőség nyílhat a misszióra ilyenkor. A gyülekezeti munka szerves része a kiterjedt, evangéliumi ihletésű családsegítés.

10. A gyülekezeti újság és a helyi média – rádió, tv, újságok – ma már természetes (?) eszközei munkánknak.

Isten családja
Isten gyülekezete, Krisztus teste nem csoport, közönség, hanem család.
Van családfő, akire hallgatnak; minden korosztály képviselve van benne; ismerik, kiegészítik és segítik egymást; a bűnnel harcolnak, de a bűnöst szeretik; tiszta, szent, derűs légköre van.
Álmodjuk Isten álmát gyülekezetünkről!

1. A gyülekezetet nem a lelkész, a felügyelő és a presbitérium vezeti, hanem Isten, aki a családfő.  A vezetőség tagjai együtt és egyenként tanítványok, nem maguk és a közösség urai. Az emberi gyengeségek és behatároltságok ellenére is érezhető az ilyen gyülekezetben a szent és szerető Isten jelenléte, munkája.

2. A kismamaklubtól a nyugdíjasoknak szánt alkalmakig minden korosztály a maga érdeklődésének és sajátosságainak megfelelően megtalálja a neki szánt programokat. Isten családjában a generációk segítik, kiegészítik egymást.

3. A templomi istentisztelet, amely a legtöbb egyháztag egyetlen közösségi élménye, nem elég családias alkalom.
A lelkész és munkatársai összekötik a szálakat, az embereket. Mindenkinek vannak testi, lelki, szellemi szükségletei, hiányai, igényei, de többletei, kincsei is. Ezek a jó légkörű és szervezettségű gyülekezetben kiegyenlítődnek. Ereje és vonzása van az ilyen egyházközségnek.

4. A gyülekezet minden bűnöst, távolról érkezőt befogad, de nem hagyja elveszettségében, célt tévesztettségében. Jézus családja a szabadulás, a bűnbocsánat és az életrendezés helye is.

A tiszta, szent, derűs légkör önmagában is vonzó és gyógyító. Az újszövetségi gyülekezet a karizmákkal (a kegyelmi ajándékokkal) és a Lélek gyümölcseivel szolgálók közössége; egymásnak és együtt, a még „távoliak” felé.
Az ősgyülekezetről ezt mondta pogány környezete: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”

Épületeink
Minden hely szent, ahová őt befogadják. „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra…” (ApCsel 2,17) Az ígéret nem épületekről, hanem a személyes találkozásról szól: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
Szép és értékes épületeink mellett találhatunk sötét, kényelmetlen, hideg, gondozatlan, giccses berendezésű templomokat is.

Néhány évvel ezelőtt Angliában egy mérnök megmutatta nekem az általa tervezett, illetve újraalakított, különböző felekezetek birtokában lévő templomokat, gyülekezeti épületegyütteseket. Új templomai világosak, szépek, praktikusak, a közösségi összetartozást, családiasságot sugározzák.
Általában nincsenek bennük rögzített padok, helyettük padlószőnyegen elhelyezett székeket használnak. A korábban épült templomokhoz szervesen kapcsolódó, a mai gyülekezeti életnek megfelelő közösségi helyiségeket alakított ki az angol tervező.

Mindenütt megtalálhatóak a többfunkciójú termek. Kis átrendezéssel a legkülönbözőbb programok bonyolíthatóak le bennük, mint például istentisztelet, bibliaóra, értekezlet, szeretetvendégség, istentisztelet utáni közösségépítő kávézás, esküvői vacsora, játékos foglalkozás gyermekeknek és fiataloknak. A helyiséghez konyha és vizesblokk kapcsolódik. Az ilyen terem padlózata könnyen tisztítható, és könnyűszerkezetes berendezése könnyen mozgatható, átrendezhető.

A nagy dómokban több helyen látni nívósan kialakított, gyermekfoglalkozásra alkalmassá tett részeket. Ahol csak lehet, bevezetik a fűtést, megfelelő világítást alakítanak ki, és székeket helyeznek el.
Templomaink tisztán tartása és részleges átalakítása nem csak anyagi kérdés.

Ma már elengedhetetlen, hogy az érdeklődők szépen elkészített információs táblán elolvashassák a legfontosabb adatokat: felekezet, alkalmak időpontjai, a lelkész és a felügyelő elérhetősége… Legyen mindenhol iratterjesztés (esetleg kölcsönző és ingyenesen elvehető kiadványok is), rendszeresen frissített faliújság, az alkalmakon használható énekeskönyv és Biblia.

Ahol csak megoldható, be kell vezetni a fűtést, átalakítani a világítást, a padok helyett igényes, erős székeket elhelyezni, szőnyegpadlót teríteni. Ahol a padok „mozdíthatatlanok”, helyezzünk el rajtuk ízléses ülőpárnákat.

Az oltár és a szószék lehet, hogy kultúrkincs, de kinézetük több helyen nem felel meg a fenti bibliai elveknek. A lelkész néhol meglepően érdekes díszletek közül, távolról beszél a sok esetben kicsi nyájnak. Készíttessünk ambót (felolvasópult), ahonnan prédikálhatunk, de mások is imádkozhatnak, igét olvashatnak, megszólalhatnak.

Korszakváltás
Érzékelhető a mulandóság és a maradandóság feszültsége. Ami nem Istentől van, az előbb vagy utóbb véget ér. Az európai kereszténység tér- és hatásvesztését emlegetik, pedig csupán az bomlik most le, ami nem Istentől való.
Az államegyház megszűnésével a népegyházi modell átalakulásra szorul. Egyházunknak paradigmaváltásra van szüksége.

Nyilvánvaló, hogy a múlt struktúrája, gazdasági modellje és épületei a mai helyzettel nincsenek szinkronban, ezért hosszú távon egy részük működésképtelen és fenntarthatatlan. Az állami „hitéleti támogatás” nélkül az országos egyház és gyülekezeteink egy része nehéz helyzetbe kerülne.
Az első három évszázad gyülekezetei önellátóak voltak, mint ahogy a mai ébredésekben születő közösségek ezrei is. Ez a működőképes biblikus megoldás. Templomaink jelentős része nincs kihasználva, ugyanakkor erőn felül próbáljuk rendben tartani őket. Komoly döntést kell hoznunk: épület- vagy miszsziócentrikus, anyagi vagy lélekközpontú lesz a jövőben a gondolkodásunk?

Különböző okok miatt megfogyatkozott gyülekezetek parókiái állnak üresen, templomaikba csupán néhányan térnek be. Külső támogatással, mesterségesen tartunk fenn működésképtelen helyzeteket.
A falakra költött tíz- és százmilliók töredékéből belmissziói bibliaiskolát működtethetnénk, és a benne végzett, missziós lelkületű gyülekezeti munkatársak sorát lehetne kiküldeni az üres parókiákba, gondozatlan gyülekezeteinkbe. (Van már erre is egy példa egyházunkban.) A kiterjedt önkéntesi szolgálat mellett főállású vagy tiszteletdíjas kerületi, egyházmegyei gyermek- és ifjúsági munkásokat, evangélizáló ének- és zenekarokat, látogató- és családsegítő szolgálatot végzőket lehetne beállítani a sorba.

Tudatosan felépített, más egyházakban is gyakorolt újraélesztési kísérletet kell alkalmazni. Ki kell mozdulni abból az ördögi körből, hogy egy lelkész egyedül próbál sok apró közösséget gondozni.
A fentiek alapján néhány épületünktől meg kell majd válni. Erre is volt és van példa; de ennél sokkal fontosabb a misszionárius lelkészek és munkatársak képzése, egyházunk lelki megújulása.
Meglévő templomainkat is át lehet alakítani közösségi életre alkalmasabb terekké: fűthető terem, vizesblokk, könyvtár, játszórész, foglalkoztató. Külföldön láttam: a templom leválasztott előterében, a gyülekezet által működtetett étteremben önkéntesek főztek, kiszolgáltak, beszélgettek, lelkigondoztak. Ez egyszerre testi, lelki, szellemi program, vagyis jézusi modell.

2016. november