Az Úr csodásan működik
Bizony igaz. Igaz ez Csorváson és Gerendáson, ebben a két békésmegyei községben. Új szolgálati területet kaptam, így búcsúzni kellett hatévi szolgálat után a két gyülekezettől. A búcsúistentiszteleten Csorváson már kezdtem volna az igehirdetést, amikor bevonult lelkészestől a római katolikus és a református gyülekezet. Milyen öröm és ajándék! Egy vasárnapi istentiszteleten együtt a három történelmi felekezet.
De ezzel még nincs vége. Hó első vasárnapja lévén, úrvacsora is volt. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a gyónási kérdéseknél felállt a római katolikus esperes-plébános. Mi történik itt? Hiszen ez „hivatalosan” nem lehetséges. Közben szóltam a református lelkésznőnek, hogy jöjjön, segítsen az osztásnál, mert sokan voltunk. Egy református és egy evangélikus lelkész osztott úrvacsorát egy katolikus papnak. Közben odasúgtam a plébánosnak, hogy Karcsi, most te következel. Mi pedig általa vehettük az Úr szent testét és vérét. Lehet magyarázgatni, esetleg lekicsinyelni, de ez CSODA volt. Semmit sem beszéltünk meg előre, Isten jelen lévő szeretete cselekedett. Egyértelművé vált, hogy mindnyájan az Ő gyermekei vagyunk, Ő a mi egy Atyánk. Istennek nincs felekezete, a Mennyország nem felekezeti állapot.
Az Isten országa bennetek van – mondja Jézus. Ő azért imádkozott, hogy TÖKÉLETES egységben legyünk Istennel és egymással. Akiket pedig megragad az Úr, azok között leomlanak falak. Akik keresztyéneknek mondják magukat, sokszor erősebb falakat építenek és tűrnek meg, mint a berlini fal.
Krisztusban nincs különbség. Ha pedig olyan sok különbségről tudunk beszélni, akkor nem vagyunk Krisztusban. Mint minden jó égésnek, ennek is van salakja, de ez nem baj. A születés is fájdalommal jár, de amikor megszületett a gyermek – ez az új állapot – az öröm határtalan. Hallelujah! Ennek a csodának, örömünnepnek nálunk is megvolt az előzménye. Ezek a gyülekezetek az utóbbi évtizedekben nehéz helyzetbe kerültek. Isten megadta azt a kegyelmet, hogy a lelkészek, prédikátorok térdeiken együtt keresték az Urat és könyörögtek megújulásért. Volt olyan Húsvét, amikor az ünnep előtt egy napot töltöttünk együtt böjtöléssel, imával népünkért, magunkért. Öt felekezet hét lelkésze éveken keresztül együtt akart szolgálni. Persze a diabolosz, az ördög, a szétdobáló itt is bevetette időzített bombáit. De az Emberfia – ha vele voltunk – mindig hatástalanította ezeket. Természetessé vált, hogy közösen tartunk alkalmakat a hivatalos imahéten kívül is. Minden hónapban közös bibliaóra, szeretetvendégségek, gyermekdélutánok. Egyik legszebb élményem az ökumenikus futballbajnokság volt hetven gyermek részvételével. Öt évvel ezelőtt ez nálunk nagy létszámnak számított.
A lelkészek sokszor helyettesítették egymást hittan és bibliaórákon, sőt, még vasárnapi istentiszteleten is. Egyszer nem találtam helyettest a vasárnapi istentiszteletre Gerendáson, így nem maradt más hátra, megkértem a katolikus plébánost. Annyit mondott, hogy ehhez neki már át kell térnie. Én is megerősítettem, hogy valóban át kell térnie, úgy háromszáz méterre az utca túloldalára, a másik templomba. A következő héten valaki megállított a faluban: „Maga aztán jól összeházasodott a plébánossal!”
Még egy eset: egy hétköznap reggel fontos ügyben kellett volna bemennem Békéscsabára, de a kocsi nem nagyon akart menni. Átvittem a plébánoshoz, aki az autószereléshez is értett. Benyitottam a kápolnába, ahol éppen kezdődött a mise. Ő azonnal kijött, hiába szabadkoztam, hogy menjen csak vissza, nem akarom zavarni. Fehér miseruhában – nem felejtem el soha – hóban, sárban villámgyorsan szerelte a trabantot, természetesen sikerrel és szaladt is vissza misézni. Csakúgy suhogott a besározódott ruha. Az Úr gyönyörködik az ilyen papi köntösben.
„Ahol szeretet és jó akarat, ott az Isten.”
Evangélikus Élet, 1990.