7. Van látásuk a biblikus, egészséges gyülekezetről, és ezt igyekeznek megvalósítani. Közönségből közösség, közösségből család formálódik, amelyben a testi, lelki, szellemi hiányok és többletek kiegyenlítődnek.
Isten családja
Isten önmagában is önálló, független létező, de nem akart egyedül maradni. Alkotott maga köré élőlényeket, majd embert, saját képére és hasonlatosságára, a vele való élő, személyes szeretetkapcsolatra. „Magadra nézve teremtettél, Istenem.” (Augustinus) Isten nem egyszerűen Ádámot és Évát teremtette meg, hanem személyükön keresztül a családot is: Isten és ember, ember és ember közösségét.
Az emberi gőg, istenkedés szétverte ezt az álmot.
A helyreállítás fontos határköve a mózesi törvénykönyv, amely különös gonddal, részletességgel szól a kis és nagy család (a nép) összetartozásáról, a közösségi felelősségről.
Jézusban a megcsalt „férj”, az Isten jött utánunk, és keresett meg minket: „…én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. (…) Azon a napon férjednek fogsz hívni… Eljegyezlek magamnak örökre…” (Hós 2,16.18a.21a)Az új szövetség helyreállítja aszéttört kapcsolatrendszert, a családot. „…aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám” (Mt 12,50) – mondta Jézus. Megváltónknak gondja volt a kis családokra is: meggyógyította Péter anyósát, Zákeus megtérésével üdvösséget kapott az egész ház. Működése alatt számtalan család élte át a helyreállítást.
Isten gyülekezete, Krisztus teste nem csoport, közönség, hanem család.
Milyen is az Isten akarata szerinti gyülekezeti család?
Van családfő, akire hallgatnak; minden korosztály képviselve van benne; ismerik, kiegészítik és segítik egymást; a bűnnel harcolnak, de a bűnöst szeretik; tiszta, szent, derűs légköre van.
Álmodjuk Isten álmát gyülekezetünkről!
1. A gyülekezetet nem a lelkész, a felügyelő és a presbitérium vezeti, hanem Isten, aki a családfő. Pál szerint a házasságon belül a férfi feje Krisztus (1Kor 11,3); így kell ennek lennie a gyülekezetben is. A vezetőség tagjai együtt és egyenként tanítványok, nem maguk és a közösség urai. Az emberi gyengeségek és behatároltságok ellenére is érezhető az ilyen gyülekezetben a szent és szerető Isten jelenléte, munkája.
2. A kismamaklubtól a nyugdíjasoknak szánt alkalmakig minden korosztály a maga érdeklődésének és sajátosságainak megfelelően megtalálja a neki szánt programokat. Isten családjában a generációk segítik, kiegészítik egymást.
3. A templomi istentisztelet, amely a legtöbb egyháztag egyetlen közösségi élménye, nem elég családias alkalom. A rögzített padok miatt csak egymás tarkóját látjuk.
Keserves tapasztalatom volt egy nagy gyülekezetben: többévnyi ottlétem idején meglátogattam egy rendszeresen templomozó nénit, aki harminc év alatt senkivel nem került kapcsolatba, és őt sem látogatta még meg senki. Meg kell/lehet teremteni a találkozás és az ismerkedés alkalmait.
A lelkész és munkatársai összekötik a szálakat, az embereket. Mindenkinek vannak testi, lelki, szellemi szükségletei, hiányai, igényei, de többletei, kincsei is. Ezek a jó légkörű és szervezettségű gyülekezetben kiegyenlítődnek. Ereje és vonzása van az ilyen egyházközségnek.
Nyolc éven át vezettem egy gyülekezeti ifjúsági kört. Negyven-ötven tagja volt: különböző végzettségű, családi hátterű és kegyességű fiatalok. Mivel Isten igéje ad hitet és új életet, hangsúlyt fektettem az igehirdetésre, a Lélek általi éneklésre és a lelkigondozásra. Az alkalmak igei része pontosan kezdődött és végződött, de akik ráértek, és igényük volt rá, jöhettek már 17 órától, és volt időszak, amikor többen éjfél után mentek haza. Szinte mindenkivel volt személyes kapcsolatom. Próbáltam egymásra is bízni őket.
A templomi istentiszteletre is szerettek járni, de más egyéb alkalmakat is szerveztünk: többféle imaközösség, házi találkozások, filmklub, étterem, mozi, sport, kirándulás, konferenciák, táborok… Bevontuk őket a gyülekezeti munkába: hitoktatás, áhítatok és előadások tartása, kirándulások szervezése, autósszolgálat, betegek, öregek, nevelőotthonosok látogatása, segítése, kórház- és börtönmisszió, a gyülekezethez tartozó családoknál gyermekmegőrzés, újság- és könyvszerkesztés, cikkek írása. Alkotásaikból kiállításokat rendeztünk, korrepetálták egymást, idősek gondozását vállalta egy doktorátussal rendelkező fiatal, segítettünk építkezéseknél, költöztetésnél…
Néhány – különböző gyülekezetekben átélt – esettel illusztrálom témánkat.
Volt állami gondozott ifist külföldi üdülésre hívott el az ifjúság egy jobb módú tagja.
Idős néni, aki egészségi állapota miatt már nem jutott el a templomába, heti rendszerességgel vendégül látott Pesten tanuló egyetemistákat. Így kapott húsz-huszonöt unokát, és a fiatalok egy igazi nagymamát.
Falusi gyülekezetben egy vak néni végzi a látogatás szolgálatát.
Állami gondozott fiúnak a gyülekezetben több „testvére” is akadt fogorvosi, lelkigondozói, szponzori minőségben; neki a gyülekezet az egyetlen családja.
Sclerosis multiplexes testvérünk évek óta még ágyban sem feküdt, az udvarra se vitte ki senki. Ült egy kivágott ülőkéjű székben, alatta vödörrel. Isten szeretetétől ihletett csapatmunka következtében elviselhetőbb helyzetbe hoztuk: levágtuk a haját, megfürdettük, kifestettük és akadálymentesítettük a lakást, megszerveztük a házigondozást. Mindezek után még a templomba is elkerekezett.
Templomba járó idős néninek havonta adtunk némi kis anyagi támogatást. Kiderült, hogy alkoholista unokaöccse, akivel kénytelen volt megosztani csöppnyi, egyszobás lakását, elveszi tőle a pénzét, és italra költi. (Ekkor szólt Isten hozzám: ha nem úgy tekintesz erre a nénire, mint anyádra, ne nevezd magad követőmnek.) Többekkel – családsegítő, önkormányzat, gyülekezeti tagok – összefogva, a reménytelen helyzet ellenére is találtunk megoldást mindkettőjük számára.
Bibliaiskolát végzett kárpátaljai ácsmester három cigány gyülekezetet gondoz, és tizedéből szervez számukra csendesnapokat.
Angliából hazaköltözött idősödő grófnő saját költségén rendbe hozatta a már húsz éve nem lakott plébániát, beköltözött, és szervezi a valamikori vörös faluban az egyházközségi életet, beindítva a hitoktatást, támogatva szegény családokat.
Volt munkásőr és lemezlovas, aki negyvenhat éves korában tért az élet útjára, és keresztelkedett meg kamasz fiával együtt, fiataloknak szervezett kerékpárklubot, tanítva őket a karbantartásra és a jézusi igazságra.
Középkorú kárpátaljai nő, aki leesett egy fáról, lebénulva feküdt ágyában, sokak lelkigondozója lett (lelkésznek is!), mert Isten bölcsessége és szeretete sugárzott belőle.
Egy viharsarki pap, aki a plébániát átépítette hatvanszemélyes szeretetotthonná az Állami Egyházügyi Hivatal és néhány ideges híve akarata ellenére, igazi családot hozott létre a kihalt épületben. Esténként a mise és a vacsora után lakói még társasjátékoztak is papjukkal.
Nyolcvanéves falusi plébános és húga a tizenöt éves evangélikus fényképész ipari tanulót jóságos szeretettel látta vendégül éveken át. Eszközök voltak Isten kezében az igazságot kereső kamasz számára. (Ez a srác én voltam, és most is hálát adok ezért a megtapasztalásért.)
4. A gyülekezet minden bűnöst, távolról érkezőt befogad, de nem hagyja elveszettségében, célt tévesztettségében. Jézus családja a szabadulás, a bűnbocsánat és az életrendezés helye is.
A tiszta, szent, derűs légkör önmagában is vonzó és gyógyító: „…bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél (…), és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van.” (1Kor 14,24–25) Az újszövetségi gyülekezet a karizmákkal (a kegyelmi ajándékokkal) és a Lélek gyümölcseivel szolgálók közössége; egymásnak és együtt, a még „távoliak” felé.
Az ősgyülekezetről ezt mondta pogány környezete: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”