3. Hatékony, az egész gyülekezet és egyház életét meghatározó vezető- és munkatársképző „forradalmat” élnek át. Minden hitre jutott gyülekezeti tag valamilyen területen misszionárius is.

Munkatársak

A lelkészközpontú és ezért színházszerű, fogyasztói, passzív egyházmodell nem biblikus, ezért nem működőképes és missziói szempontból zsákutca.
Sokan úgy gondolják, hogy a gyülekezeti munka nagy részét a lelkésznek kell végeznie, hiszen ő a képzett szakember, ezért kapja a fizetését. A lelkészek is megszokták ezt a felosztást, egyrészt a diktatúra nyomásaként kialakult helyzet miatt, másrészt mert úgy gondolják, hogy mindenért ők felelnek. Az okok között megtalálható még a túlzott igényesség, a bizalmatlanság, csalódások, a missziói elkötelezettség hiánya, tanácstalanság, zárkózottság.
Következmény a túlterheltség, fáradtság, rosszabb esetben a kiégés. A gyülekezet nem tudja hatékonyan betölteni az Istentől kapott küldetését; ha megosztanák a feladatokat, jóval erőteljesebb és kiterjedtebb lenne a munka.

Ki kell mozdulni abból a hamis látásból és gyakorlatból, hogy a gyülekezet ül a padban, szépen énekel, meghallgatja a prédikációt, és miután „találkozott az Istennel”, őt otthagyja az „Isten házában”.
A keresztény gyülekezet missziói gyülekezet, küldetése van környezete felé. Korunkban csak a hitvalló kereszténységnek van hitele, létjogosultsága és hatása. A templomi istentisztelet ünnep, a testvérek és munkatársak találkozásának alkalma; ezenkívül az érdeklődők és a hitben alvók felé is missziói lehetőség. Ilyenkor hirdettetik Isten aktuális üzenete a prófétai és az apostoli szolgálatot betöltő lelkész által. (A lelkész nem az ószövetségi papi szolgálatot folytatja, hanem a prófétait és apostolit.) Az istentisztelet, illetve a gyülekezet élete folytatódik a különböző közösségi alkalmakon és az egyházközség határain kívül.

Mit találunk erről a kérdésről a Bibliában?
A túlterhelt Mózes azt a tanácsot kapta apósától, Jetrótól, hogy ossza meg másokkal a feladatokat: „Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? (…) Nem jól csinálod a dolgot. Teljesen kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van. Túlságosan nehéz ez neked, nem tudod egyedül elvégezni.” (2Móz 18,14.17–18) Majd Isten vezetésével kiválasztott hetven férfit: „…hogy veled együtt hordozzák a nép terhét…” (4Móz 11,16–17.24–25)
Jézus Krisztusban az Isten teljessége lakozott (Kol 1,19), mégis fontosnak tartotta, hogy tanítványokat, munkatársakat válasszon ki: tizenkettőt (Mt 4,18–22), majd hetvenkettőt (Lk 10,1–16). Ő bizonyára mindent jobban tudott tanítványainál, mégis vállalta hároméves elméleti, hitbeli és gyakorlati képzésüket, a sok bajlódást, bukdácsolást, később kiküldésüket. Jézus ezt a munkastílust, szervezést modellként hagyta egyházára.
Pál apostol missziói útjai során új és új munkatársakat fedezett fel és állított munkába, akik irányításával az egész Római Birodalomra kiterjedően végezték az evangélium hirdetésének és a gyülekezetek szervezésének a munkáját. Valóságos mozgó szeminárium, bibliaiskola vette körül (ApCsel 14,23; 16,1–3; 20,4; Fil 2,19–30; 2Tim 2,2; Tit 1,5). Pál is alkalmazta a bevonás jézusi módszerét: gyere velem, és éld át Isten misszióját.

A gyümölcsöző misszió egyik titka az Istentől rendelt munkatársak kiválasztása, képzése, munkába állítása és gondozása. Ezt az apostolok is hamar felismerték, amikor hét diakónust állítottak szolgálatba (ApCsel 6,2–4), hogy ők felszabaduljanak az ige szolgálatára. A bibliai példák mellett utalnunk kell Luther felismerésére, mely szerint a lelkészek munkája mellett szükséges, hogy az apák is tanítsák gyermekeiket – többek között – a kátéra. Azt is tudjuk, hogy a wittenbergi egyetemen sokan tanultak olyanok is, akikből nem lelkész lett, hanem például iskolaigazgató. (Károlyi Gáspár egyik munkatársa, a gönci iskola vezetője is Luther városában tanult.)
A jó munkatársnál alig van nagyobb kincse a ma gyülekezetének. Leveszi a teher egy részét a lelkészről, és megsokszorozza a munkát. Számtalan példát említhetnék ezzel kapcsolatban. Meg kell/lehet találni a gyülekezeti újság szerkesztőjét, a beteglátogatót, gyermekmunkást, iratterjesztőt, a házaskör szervezőjét, házi bibliaórák felelősét és így tovább…
A munkatársak kiválasztásánál nem lehet szempont a társadalmi rang, az iskolai végzettség, rokoni kapcsolat. Nem lehet csak demokratikus módon választani, a Lélek vezetésének kikapcsolásával (ApCsel 6,3; 1Tim 3,1–13). Nem elég a jelentkezés, szükség van kipróbáltságra (Lk 9,57–62; 1 Tim 3,8–13). Nem a lelkészhez, hanem az Úrhoz és az igéhez való viszonyulás a döntő.

Hogyan találjunk jó munkatársat?
Kérdezzük meg Istent, aki nálunk jobban ismeri a helyzetet. Jézus egy egész éjszakai imádkozás után választotta ki a tizenkettőt (Lk 6,12–16). Vegyük észre a „jól forgolódó” testvéreket. Nem mindig az a presbiter (= hitben ősz, tapasztalt), akit annak neveznek. Próba és bevezetés céljából adjunk eddig tétlen embereknek feladatokat: vendégfogadás, autós szolgálat, látogatás, gyermekfelügyelet, sajtómunka, ügyintézés, diakónia, kirándulásszervezés, pénzszerzés, iratterjesztés… Kelenföldön összeírtunk egy ötven pontból álló listát különböző munkaterületekről, és körbeadtuk a gyülekezetben, főleg a hetventagú képviselő-testületben. Sokan feliratkoztak, és évek óta végzik vállalt feladatukat.*

Lelki munkára – bibliaóra, látogatás, lelkigondozás, gyermek- és ifjúsági munka stb. – csak kipróbált, nem frissen megtért (1Tim 3,6), képzésben részt vett testvéreket szabad beállítani. Sok példa igazolja, hogy az elhívás nélküli „szolgálattevők”, „egyházi tisztségviselők” nem eszközei, hanem gátjai az evangéliumi missziónak, sőt kárt is okoznak.
A munkatársakat folyamatosan képezni és gondozni kell. A diktatúra idején sokan végezték a szolgálatot gyülekezeteinkben, akik még a kommunista fordulat előtt indítást és sok esetben képzést kaptak evangélizációkon, konferenciákon, népfőiskolai és más tanfolyamokon a missziói szolgálatra. Nem véletlen, hogy a kommunista hatalom feloszlatta az egyesületeket (KIE, Fébé) is, mert a kiterjedt misszió eszközei voltak.

A képzésnek különböző szintjei és lehetőségei vannak ma is egyházunkban, melyeket bővíteni, színesíteni, fejleszteni lehet. Szükséges a tudatos, koncepcionális tanítás a gyülekezetben, és nemcsak a kis létszámú bibliaórán, hanem a szószéken is. Időnként a perikóparendszert szüneteltethetnénk – legalább az év egyes szakaszaiban –, és akár országos program alapján úgynevezett sorozatszerű témaprédikációkat tarthatnánk a Tízparancsolatról, az Apostoli hitvallásról, a Miatyánkról. Tanítani kell a misszióról is, annak teológiai alapjairól és gyakorlati területeiről.

Örvendetes, hogy az utóbbi években ezen a téren valami megmozdult egyházunkban is. Az elmúlt években hittudományi egyetemünkön elindult a katekéta és kántor szak. Munkatársképzésnek számít a több évtizedes múltra visszatekintő fóti kántorképzésünk. Az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) bibliaiskolája évek óta végzi munkáját. Egyre több gyülekezet igényli a kihelyezett bibliaiskolai képzést, sőt többen saját helyi tanfolyamot tartanak a gyülekezeti tagoknak (Sárbogárd, Budaörs, Pestszentlőrinc). A Szebik Imre nyugalmazott elnök-püspök által szervezett munkatársképző tanfolyamra is jelentős számban jelentkeztek. Több ezer presbiterünknek szüksége lenne önálló, országos szerveződésre, képzésre, konferenciákra.

A gyermek- és ifjúsági munkánál stratégiai szempontból alig van fontosabb. Tudatos, profi munkatársképzésre lenne szükség ezen a területen is.

Evangélikus Élet, 2008. július 20.

*Diakónia

Misszió

Ifjúsági munka

Gyermekek közötti szolgálat

Gazdasági ügyek

Műszaki ügyek

Sajtó

Ökumenikus kapcsolatok

Közélet

Háziasszonyi szolgálat (szeretetvendégség, más ünnepek)
Ének- és zenekar
Kismamaklub
Házaskör
Pároskör
Nyugdíjasklub
Kiállítások
Külügy
Jogi ügyek
Egyebek