Séta az életért, 2015. június 4.

Június 4-én a trianoni tragédiára emlékeztünk. Sokan nem tudják, hogy ez a „belső Trianon” napja is. 1956. június 4-én – szovjet nyomásra – az 1047. számú titkos kormányhatározatban legalizálták az abortuszt. Ennek áldozata az azóta meg nem született 6,5 millió gyermek.

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

séta az életért

1957 és 1966 között 1 642 417 terhességmegszakítást végeztek Magyarországon, az évenkénti átlag: 140-180 ezer. A művi beavatkozások száma a fogamzásgátló szerek elterjedése után valamelyest csökkent, 1967 és 1976 között 1 616 787 volt. A kormányhatározat életbe lépése után egyes években az abortuszok száma kétszázezer (naponta 547!) fölé emelkedett, majd 1974-től folyamatosan csökkent.

Magyarországon napjainkban minden harmadik várandósság terhességmegszakítással végződik. Az abortuszok 97 százalékát azért végzik el, mert az állapotos nő válsághelyzetre hivatkozik: az anya egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn, a magzat komoly fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, a fogantatás bűncselekmény következménye.

A családtámogatási rendszer kiépítése és a törvényi korlátok miatt a kilencvenes évek óta folyamatosan csökken az abortuszok száma. 1990-ben 90 ezer, 2010-ben 40 ezer, 2012-ben 36 ezer művi terhességmegszakítást végeztek.

Az abortusz az egyik legtragikusabb, legfájóbb sebe nemzetünknek. Ami szinte felfoghatatlan, a túlzottan is megengedő törvény, a prevenció, a mindenre kiterjedő felvilágosítás, az utógondozás hiánya és a cinkos hallgatás. Meg kell vallanunk, hogy ebben egyházaink is felelősek. A szabadelvű világ Brüsszelig menően háborodott fel a halálbüntetés témájának felvetése miatt, de nem szólal fel a védtelen magzatok ügyében. Küzdünk – helyesen – a zsidókért, cigányokért. Mások a homoszexuálisok házassághoz való jogáért állnak ki, de mélységes a csend a legvédtelenebbek ügyében. Nincs itt valami furcsa ellentmondás?

A magzatok Isten képmását hordozzák. Az „embergyilkos” (Jn 8,44) ezért pusztítja őket.

A világon évente negyvenmillió abortuszt végeznek. Ha Ábel vére égbe kiáltott, mit hall Isten ma a földről és hazánkból?! Csoda, ha kiszolgáltat minket bűneink következményeinek (Róm 1)?

Mit tehetünk? Például azt, amit június 4-én néhány életvédő civilszervezet megtett: a Séta az életért elnevezésű rendezvényen hat kilométert gyalogoltak Budapest belvárosában. „Sétánkon megemlékezünk a csendes áldozatokról: a meg nem születettekről, a családokról, akik veszteséget és hosszú évtizedekre lelki traumát szenvedtek segítség és támogatás nélkül maradva.”

Néhány helyen megálltak, és beszédeket hallgattak meg jogásztól, orvostól, lengyel újságírótól. Az utolsó stációnál a Tabánban igét olvastunk és imádkoztunk.

Néhány gondolat a gyógyulás érdekében: beszélgetni érdemes mindezekről az Örökkévalóval, az élet teremtőjével. Meg kell törni a hallgatás nem Istentől való csendjét; szükséges tenni a mindenre kiterjedő prevencióért, felvilágosításért; az abortuszon átesetteket segíteni kell lelkigondozással. Nincs olyan vétek, amelyért ne halt volna meg Jézus a kereszten. A bűnt bűnnek kell nevezni a Szentlélek vezetésében; a kereszthez kell vinni, és megszabadulva tőle kell élni tovább, másokat is segítve.

Szeverényi János

Megjelent az Evangélikus Életben, 2015 júniusában