Istennek terve van a nehezen szólóval

A mi segítségünk az Úrtól van, aki teremtette a mennyet és a földet. Az Ő szent nevének, lényének legyen dicsőség és hálaadás most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.

Ha Jézus nincs a szívünkben, személyiségünk középpontjában, akkor számunkra sehol nincsen. Egy vágyálom, elmélet, a valóságtól elvonatkoztatott teória vagy elvont teológia. Jézusról az ateisták is tudnak könyvet, vagy verset írni. Nem sokat ér. Sőt, Jézust még a gonosz is megszólította, tudott róla, követte Őt…
Az egyik egyházi gimnáziumunk tanévzáró istentiszteletén, tömött templom előtt hallottam az útra bocsátó szavakat. Kedvesen, szépen, szeretettel szólt az igehirdető a több száz diákhoz és a szülőkhöz. Azt tanácsolta nekik, hogy éljenek Jézus közelében. Ez jól hangzik, meg szép is, de nagyon kevés Jézus közelében élni. Hát mindenki ott él! „Az Úré a föld és annak teljessége.” (1Kor 10,26) Az átkozódó ateisták sem tudnának Isten nélkül tagadni, mert Tőle kapják az oxigént, a levegőt, a napot, az élelmet, mindent. „Fölhozza napját gonoszokra és jókra.” (Mt 5,45) A gonoszokra is felhozza napját az Isten! Nem elég Jézus közelében élni. Nem elég vallásosnak lenni, hanem be kell hívnunk életünkbe, hogy Ő ott legyen, ahol lennie kell.

Az embert az Isten a vele való élő, személyes szeretetkapcsolatra, közösségre teremtette. Ezért fájdalmas az az illúzió, ahogyan sokan – még úgynevezett vallásos emberek is – leélik az életüket. Énekelnek valakiről, akit nem ismernek. Beszélnek valakiről, akit nem ismernek.
De Jézus él, Jézus valóság! Ez a keresztyénség esszenciája, szíve-lelke. Ebből jön a dinamizmus, az erő; hogy Jézus bennünk él. Mert ha csak a templomokban, teológiai disszertációkban, oltárképeken szerepel, az minket nem érint, nem fog segíteni rajtunk, pl. a halálfélelemben vagy a bűn legyőzésében. Az elmélet, az elképzelés, hogy valakinek lennie kell, nem segít rajtunk.
Ezért ezen az estén is hallhatjuk az igét, hogy Ő a mi szívünk ajtaja előtt áll és zörget. „Ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.” (Jel 3,20) Ez az ajtó belülről nyitható, kívülről nem. Az Úr így alkotott meg minket. Még a bűnbe esett embernek is van méltósága. Isten nem rohan le minket, nem rúgja ránk az ajtót, mint a kommandósok. Ő zörget, kopogtat. Lehet úgy is templomban ülni, hogy valaki megnyitja szíve ajtaját, és úgy is, hogy még jobban bezárja. Legyen az előbbi!

Istennek terve van velünk, terve van az emberrel, mindenkivel. Nem hiszem, hogy lett volna egyetlen egy ember is ezen a földön, akit szórakozásból, szadizmusból azért engedett ide, hogy játsszon vele, mint macska az egérrel. Láttam, hogyan játszik a macska az egérrel. Az anyamacska megroppantja a gerincét és odalöki a kölykei elé. A szerencsétlen egy kicsit próbál menekülni, de a kiscicák, még ha lassúak, gyakorlatlanok is, meg tudják fogni az ilyen egeret. Ez sem szadizmus persze, ez az ösztönvilág része. Az Isten nem ilyen, Ő szeretetből szeretetre és méltóságra teremtett mindannyiunkat.
Jézus elhívta Júdást is a vele való életközösségre, három évre. El sem tudjuk képzelni, hogy Júdás mi mindent látott, megélt mellette. Hallotta az élő, teremtő szót, a negyednapos hullának kiáltott szót: „Lázár, jöjj ki!” – és kijött a halott (Jn 11,43–44). Kijött a halott! Ezt látta Júdás. Látta, hogyan szabadulnak meg emberek több éves, több évtizedes depresszióból, nyomorúságokból, bűnökből, megkötözöttségekből, szenvedélybetegségekből, testi-lelki-szellemi nyavalyákból. Az Úr tanította Júdást, aztán megmosta a lábát. Megmosta! Meghívta a vacsorára. Milyen pillanat az is, amikor – a Gecsemáné-kertben, amikor már feszült minden, megjelenik a fegyveres hatóság – Jézus engedi, hogy Júdás megcsókolja. Nem hinném, hogy Jézus szeméből azt olvasta volna ki, hogy „te gazember, nemsokára öngyilkos leszel, meghalsz és pokolra jutsz”.  Nem. Hiszem, hogy ugyanaz a szelíd szem tekintett rá is, amely Péterre.

Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4) – az én Bibliámban ez szerepel. Ezt akarja, és ez nagyon jó. Milyen jó, hogy mindez a mai estén is hirdettetik számunkra. Az élő Isten azt akarja, hogy teljességre jusson az életünk, hogy ne rémüljünk meg, ne reszkessünk az úgynevezett leépüléstől, mert akiben ott van az élet, befogadta az el nem múló életet, azt megszabadítja a halálfélelemtől. „Ha a külső emberünk megromlik is, – írja Pál – a belső emberünk mégis megújul napról napra.” (2Kor 4,16) Sok ilyen idős embert láttam és látok.
Kelenföldön látogattam egy idős diakonisszát, olyan volt már, mint egy kis madár. Ült az asztalnál, fáradt volt, de olyan volt a szeme, mint a tiszta forrás. Tiszta, mert benne volt az élet; Isten ajándéka. Fogadd el, fogadjuk el, fogadjuk be, kapcsolódjunk rá, mint ahogy mondtuk, ahogy a slag rákapcsolódik a vízcsapra.

Istennek terve volt a zsidókkal. A mai napig is, ahogy a magyarokkal és minden más néppel, minden emberrel. Azért választotta ki a zsidókat, mert kicsi, elsöpörhető nép volt, mint sok más. Tudnak jók és gonoszak is lenni. Isten nélkül rettenetesek, ahogy mi is, bárki, cigányok, oroszok, magyarok… Isten el akarta indítani ezen a földön az Ő munkáját, a megváltást, kiválasztott egy pusztai népet, amely tele volt különféle bálványokkal, félelmekkel, megkötözöttségekkel, paráznasággal, csalással, lopással, hazugsággal, és elkezdett velük dolgozni. Ezért, testvérek, ne botránkozzunk meg azon, hogy a Bibliában mennyi bűn van. Ahol emberek vannak, ahol megtérés nélkül élnek, gyűlölik és gyilkolják egymást.
Emberek, népek egymásnak esnek – ez a bűn ereje. Így olvassuk: „Nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok” (5Móz 7,7-8), de rajtatok keresztül Isten valamit be akar mutatni.
Adta Izráelnek az élet törvényét, mely az egész emberiség törvénykezésére, gondolkodására, erkölcsi érzésére hatott, a Tíz Igét, a Tízparancsolatot. Nincs nemzeti jellege a Tíz Igének.
A „ne ölj!” parancs egyetemes ige, gondolat.
Ne törj be mások szerelmébe! Járom a gyülekezeteket, ismerem egyházunkat, látom, hogy templomba járó emberek is belegyalogolnak egymás házasságába: teológusok, lelkészek, presbiterek… Mert a sajátunkat meguntuk, gondok, problémák vannak, és lecseréljük társunkat. Ne csináld ezt! – mondja Isten. Ne tegyétek!
Ne mondj a másikra hazugságot, ne lopd meg a melletted élőt stb. Örök, egyetemes élettörvények ezek, és ezt a zsidókon keresztül az egész világnak adta az Isten.

Később adta a Szabadítót, a Megváltót, mert a zsidók és a magyarok, és minden ember küzd azzal, hogy önerőből nem tudja megtartani a Tíz Igét, az élet törvényét.
Vegyük komolyan, és a Lélek által imádkozzuk: Jöjj szívembe áldott Jézus! Te, akinek a jelenlétével, erejével van esélyem az emberhez méltó életre. Így is bukdácsolok, de legalább van esélyem, hogy legyőzettessen bennem az Isten erejével a hazugság, a gyűlölet, a paráznaság, a céltalanság.
A hit működő valóság. Nem az a hit, hogy elhiszem, hogy van Isten. Ahogy mondtuk, „az ördögök is hiszik és rettegnek” (Jak 2,19). A hit élő, személyes kapcsolat Jézussal. Nem az emberi hit teljesítményével csikarom ki az Istenből az ajándékokat, hanem Jézus bennem lévő munkája erősít engem. Ő adja a hitet azzal, hogy szeret, hogy jön és bízik bennem. Ahogy a jó szülő próbál bízni a gyermekében, és ezt érezteti vele. Ő adja a hitet, amin a pokol erői sem vesznek diadalt. Erre van szükségünk.
A zsidó nép körében született meg a Mózes nevű kisfiú is, aki éppen hogy csak megérkezett, kimondták fölötte a halálos ítéletet. Egy másik nép vezetője, a fáraó azt mondta, hogy megölünk minden kis zsidó fiúcskát. Istennek terve van egy ilyen halálraítélt, tehetetlen fiúcskával. Felnő Mózes a fáraó udvarában. Megtanulja Isten népének tagja egy más népnek a vallását, kultúráját, nyelvét, gondolkodását, filozófiáját, művészetét. Egyiptom hercege lesz, az akkori világ egyik legerősebb, legdinamikusabb kultúrájának képviselője. Még romjaiban is lenyűgöző az egyiptomi kultúra, a sivatag homokjában. Ezek az épületek fantasztikusak még televízión keresztül is. Milyen lehetett fénykorában, milyen lenyűgöző, hatalmas, erős. Ott nő föl ez a srác. Később valami megmozdul benne: ő nem biztos, hogy csak a kultúrája meghatározottja kell, hogy legyen.

Magyarországon élünk, a nemzetiségünk magyar, a hitünk keresztyén, de egy egészen más kultúra is körülvesz minket. Fitogtatja erejét, szűkíti tudatunkat – már akiét –, és mossa azt rendszeresen, naponta. Ilyen módszerrel dolgoznak a szekták is.
Egy amerikai háztartásban tudomásom szerint négyszáz televíziós csatorna fogható. Nálunk még csak száz. Már nem mi nézzük a tévét, hanem a tévé néz minket. Mossa az agyakat, spannolja az idegrendszert és manipulálja az embereket. Nem fogyasztói báb vagy, te nemcsak a mai folyamatoknak egy icipici láncszeme vagy, hanem Isten gyermeke vagy. Téged Isten szeretetből, szeretetre, méltóságra teremtett egy család, közösség, nép körébe.
Mózes szerette népét, az ő zsidó népét. Még gyilkossá is lett értük. Rossz döntés volt ez, de felismerte, hogy ő igazán nem Egyiptom hercege, nem egy másik kultúra meghatározottja, hanem a zsidó nép tagja, akiért felel. A misszió akkor kezdődik, amikor valaki fölindul lelkében népe sorsa miatt.
Jézusról is olvassuk ezt több helyen. Pál apostolról is, aki bejárta Athént, a pogány várost, és felindul lelkében: ó, milyen kiszolgáltatottak az emberek ebben a szép csillogó, nagy, gazdag városban.
Mózes fölindult lelkében, amikor látta, hogy az ő honfitársait sanyargatják. Engedjünk ennek a szent fájdalomnak mi is, amikor körülnézünk népünk körében, vagy a tágabb európai közösségében. Sanyargatják a multik és más csibész, gonosz társaságok az embereket. Miért kell gyártani pl. horrorfilmeket? Mire jó az? Visítás, vér, őrjöngés… De mire jó ez? Kik csinálják ezt? Rájátszanak az emberek félelmére, esendőségére, bűnös természetére. Jó alaposan megfizettetik velük saját romlásukat. Te bolond ember, fizess is érte! Menj tönkre komfortos helyzetben! Jó meleg van a moziban, szól a zene és épül le az agyad, zsibbadsz, majszolod a kukoricát és nyomod le a kólát. De mi lesz veled így? Mi lesz a mi népünkkel, ha teljesen elbutul, eltompul? Manipulálhatóvá válik!

Isten pedig küld egy embert, mert neki gondja van az ő népére, és arra, hogy az Ő igéje eljusson majd minden néphez. Mózes látja, hogy sanyargatják az ő népét. Haraggal, vak gyűlölettel nekiesik az egyiptominak és leüti, úgy, hogy az meghal. Ez nem Isten útja. Isten nem ezt akarta, hogy Mózesből köztörvényes bűnöző legyen. Menekülnie kell, mert a fáraó halálra keresteti. Később beáll pásztornak, megnősül, és egyszer csak évtizedek múltán hívja őt el tűzben az Isten. A lángoló szerelem, a tüzes szeretet Istene.
Mózes, Mózes, figyelj, küldetésed van! Fontos a bárányok legeltetése, a család, de van egy nagyobb családod is. Mózes az élő Istennel találkozva megijed először, azután tiltakozik. Szerinte nem fognak hinni neki.
Az Isten iskolájába iratkozik be, és sok mindent megtanul. A 2Móz 4,10-től olvasom: „Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz.” Talán mégis hagyjuk ezt abba, nem fog ez menni. Azóta sem változtam, mióta beszélsz velem, ugyanolyan kuka vagyok, mint korábban.
Egyházainkban ez egy alapvető probléma és nehézség. Egy részről igaz, hogy a hit személyes dolog. Nem lehet kiteregetni mindig, mindenütt! Nem olyan dolog, mint amikor az SZTK folyosóján egymásnak mutogatják a műtéti hegeket: neked tizenöt centis, nekem tizennyolc. Itt nem egyszerűen csak személyes dolgokról van szó, hanem felelősségről. Egy apa akkor is nevelje a gyermekét, ha ő maga is esendő. Ne legyen képmutató, érzékeltesse a gyermekével, hogy ő maga is küszködik sok mindennel; de van felelőssége.
Mózes azt mondja az Istennek: nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. Nehezen tudok megszólalni. Ráhagyom a tiszteletes úrra, mondja csak ő, hiszen még meg is fizetjük érte. A szeméremre hivatkozva nehezen tudunk megnyilvánulni. De itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ki tud beszélni, és ki nem. Nem a szavak mennyiségéről van szó. A papagáj is tudja mondani, hogy Jézus, Jézus, ha megtanítják neki. Nem erről van szó. Lehet, sőt kell szavak nélkül is prédikálni.

Orosházán történt. Egy embert ingerelt, hogy keresztyén szomszédja gyülekezetbe, templomba jár, és gondolta, hogy próbára teszi. Átjött udvarába a szomszéd csirkéje, kitekerte a nyakát és áthajította a kerítésen. Ezt több alkalommal is megtette, de nem történt semmi, nem érkezett válasz. Én valószínűleg nem tudtam volna ezt megállni, de hát nem is rólam szól ez a példa. A lényeg, hogy egyszer csak kicsattant a nem keresztyén: nem veszi észre szomszéd, hogy mit csinálok? Veszekedés helyett beszélgetés következett és nemsokára a csirkefogó is hívő lett.
Néhány héttel ezelőtt jártam a váci fegyházban, ahol lelki-szellemi ébredés van a rabok között. A 850 rabból 160 gyilkos. Kemény, nehéz fiúk, és mégis sokan térnek meg, szabadulnak meg közülük. Egy hatvanfős bibliaórán vettem részt. Fél órán keresztül imádkoztak, másik fél órát énekeltek ezek a férfiak.
A bibliaóra után három hitre jutott fogvatartottal beszélgettünk az irodában. A fegyházban tértek meg. Megtanultak orgonálni, vezetik az éneklést, bizonyságot tesznek, prédikálnak. Az egyiknek még kilenc éve van hátra, a másiknak öt. Azt mondja Jani, egy cigányfiú, hogy ahogy ő megtért, attól kezdve egyik cellatársa minden alkalommal beleköpött a levesébe. Némelyek szerint ott azért járnak ennyien bibliaórára, mert ráérnek. Persze! Nagyon könnyű fegyházban bibliaórára járni. Szerintem sokkal nehezebb, mint itt Zuglóban!

Lehet szavak nélkül is prédikálni. Környezetünk, gyerekeink, unokáink is a viselkedésünket figyelik, pl. hogy hogyan reagálok egy rossz hírre? Ez az igazi prédikáció, ez az esti áhítat. Ha hisztizem, gyűlölködök, veszekszem, és aztán azt mondom a családnak, gyertek, üljünk le Bibliát olvasni… Nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni ezt egy gyerek, csak érzi, hogy így nem jó, nem stimmel, nem hiteles.
Az Úr minket nem magasröptű, nagy ívű, csodálatos vallásos beszédekre akar megtanítani – Mózest sem –, hanem az Isten igazi ismeretére. Arra, hogy kérni tudjam: szívembe jöjj, legyél ott és győzd le ezt az iszonyú mózesi haragot, amely egy pillanat alatt le tudna ütni egy embert. Győzd le ezt bennem! Ahogyan Péterben, Pálban, úgy bennem is, mindannyiunkban. Győzd le, Uram, jöjj! Akkor alkalmas leszek arra, hogy téged képviseljelek a családom, népem, munkatársaim körében. Mózesnek ezt kell megtanulnia elsősorban, és nem azt, hogy hogyan tud „papolni”. Nem arra van szükség, hogy otthon a konyhában felálljak a konyhaszékre, és előadjam a családnak a szent leckét. Ők az életemet nézik.

Létezik olyan, hogy egy szülő oda tud menni a kamasz fiához, és azt tudja mondani, hogy bocsáss meg nekem. Az itteni szülőktől kérdezem: csináltak-e már ilyesmit? Ha nem, tessék elgondolkozni ezen. Nekünk tényleg nem istenkedni kell, de Isten képviselői vagyunk.
Ha figyelünk, lehet, hogy meghalljuk, ha Isten szól, hogy kit hívjunk föl még ma este, vagy kinek írjunk egy levelet. Ne menjünk úgy el ebből az életből, hogy megkötünk a földön dolgokat, mert azok a mennyben is kötve lesznek. Vannak, akik 30-40 év után is hordozzák a fájdalmukat, a meg nem bocsátást. Milyen jó lenne, ha nem csak betétkönyvet, házat hagynánk magunk után, hanem olyan szavakat is, hogy kedves fiam, én is ember vagyok, ne haragudj, vétkeztem, bocsáss meg!
Ez az Isten iskolája. Isten alakítja, gyúrja Mózest, beszélget vele, tanítja őt, hogy hogyan lehet belőle tanúságtevő. Mózes azt hiszi, hogy a beszédről van szó. Dehogy a beszédről, hanem a szívről! Az ÚR ezt mondta neki: „Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?!” Ha neked ez a gondod, Mózes, hogy nem tudsz beszélni – egyébként nem ez a gondod, de ha éppen így érzed –, akkor hidd el, megtanítalak még arra is: „Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!”
Mégis minderre azt feleli: „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” Mit mondjunk erre? Hát még az Isten sem tudja meggyőzni?! Nem hagyja magát.

A mai ige: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható.” (Ézs 55,6) Miért üzeni ezt az ÚR?  Mert halogatunk, ellenállunk, szortírozunk. Olyan ez, mint amikor a ruháink között válogatunk, jótékonykodunk: odaadjuk azt, amire már úgysincs szükségünk.
Mózes kijelenti: nem megyek. Nem megyek, nem vállalom! Bizonyára vannak komoly szempontjai, nehéz a családját, megélhetését elhagyni. Miért kezdjen el kínlódni, egyezkedni egy egész néppel, ahol vannak öregek, betegek, gyerekek? Okos, intelligens ember volt Mózes, tudta mitől fél.
Azért van szükség törvényre és evangéliumra, az igére, mert bajok vannak. Semmi másról nem szól a küldetés. Ezért hirdettetik a drága ige, mert az Isten harcol értünk. Munkálkodik az áldott orvos, mert nem vagyunk még készen. Nincs kész Mózes, sem Áron, sem a nép.
Isten azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint az Úr Jézus. Ő a prototípus. Isten ilyennek álmodta meg az embert. Testvérek, ki olyan közülünk, mint az Úr Jézus? Hát akkor, hajrá, gyerünk! Van ilyen kampány is. Van ilyen hajrá is. Isten azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint az Úr. Ez fantasztikus, csodálatos dolog! Akkor talán még van rajtunk egy kis munkája. Engedjük, mert ez egy csodálatos folyamat.
„De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” Ez a hárítás Isten és a szolgálat felé, már nem alázat, hanem engedetlenség. Az ember könnyen eljátssza az alázatost. Az Istentől kapott szolgálatban ne szerénykedjünk. Ekkor az ÚR haragra gerjedt. Na, ebből elég! Itt az Isten szól. Ez nem vallásos program, szép kulturális est.

Hiszem, Szentlelke által most is szól hozzánk az Isten, aki tud rólunk, akinek terve van velünk, aki föl tud készíteni minket, aki azt mondja, hogy küldetésed, szolgálatod van. Ez nem játék, ez nem kis dolog. Nem látod, mennyi az ínség, mennyi a nyomorúság körülötted? És azt mondod, hogy úgyse fog menni. Miért? Öreg vagyok, fiatal vagyok, nem tudok beszélni, sokat tudok beszélni, vállalkozásom van, szegény vagyok – mindent fölsorolunk. Csak a munka nem kell. Ezért néz ki így ez az ország. Ha én is jobb keresztyén lennék, és az a tíz százalék, akik aktívak – nem beszélve a hetven százalékról, akik néhány éve keresztyénnek vallották magukat –, nem így nézne ki országunk.
Ha akad egy Mózes, megszabadul a nép; ha az az egy hallgat az ÚRra, és azt teszi, amit az ÚR mond neki. Erre képezte ki Isten Mózest. Azok az emberek áldottak, akik hallják és cselekszik az Isten beszédét, azokra bíz feladatokat, és egy ilyen emberért megtart egy egész várost. Jézusért megbocsát a bukott emberiségnek.
Isten sír a magyarországi keresztyénség állapotán. Jobb állapotban lenne országunk, ha igazán „só és világosság” lennénk. (Mt 5,13–14) Az egész levest átjárja egy kicsi só. Egy teremben egy gyertya fénye megtöri a sötétséget. Só és világosság – ezt akarja az Úr, hogy ilyenek legyünk. A nagy sötétségben ne a sötétet szidjam, ne a sötétség barátait szidjam, ez nem misszió, hanem én világítsak, én adjak ízt. Ha ezt sok keresztyén valóban teszi, annak hatása van. Ha nem mózesi, ősi pogány haraggal csapkodunk, leütjük ellenfeleinket, szívünkben Kainokká és Ézsaukká vagy Júdásokká válva. Isten úgy nem tud használni.

Az ÚR haragra gerjed: elég, Mózes! Ne feleselj! Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Ő fog beszélni, ha ennyire félsz. Előre tudta az ÚR, hogy ez nem fog működni. Nem is működött. Áron, az intellektuális, a vezető, a művelt, és úgy elviszi a népet, enged a nyomásnak, hogy abból tragédia lesz. Lásd az aranyborjú-történetet: bálványimádás, leépülés, pusztulás. Mert nem az a lényeg, hogy ki milyen művelt és hány „plecsnije” van. Hasznos a tudás, ha a Szentlélek megszenteli azt. De ha ez nem történik meg, a színésznek, tudósnak, lelkésznek, professzornak, tanárnak a tudása destruktívvá lesz.
Isten iskolájában diák Áron is, és mellébeszél. Pap, de mellébeszél. Mégis Mózesnek kell kiállnia. Szól hozzá az Úr, és Mózes a legtöbb esetben azt mondja, és azt cselekszi, amit az Isten rábíz. Ezért egyesek haragszanak rá, gyűlölik, azt mondják, hogy ez egy fundamentalista, ez egy faragatlan ember, ennek talán még teológiai végzettsége sincs. Mégis Isten embere, és Isten általa kihozta a népet, általa adta az élet beszédét, a törvényt, melyet a mai napig a zuglói templomban is felolvasnak. De nem a felolvasás a lényeg, hanem az ige megtartása.

Urunk, Jézusunk! Köszönjük, hogy szólsz hozzánk igéd által és igazak a Te beszédeid. Igaz az, ami tőled jön. Szabadíts meg, Urunk, minden okoskodástól, mellébeszéléstől, tévúttól. Annyi érvünk van, mielőtt kimondanánk az egyértelmű igent a Te igédre és Te személyedre! Urunk, kérünk, jöjj a szívünkbe, tégy ott rendet. Te legyél életünk gazdája, ura, megváltója, szabadítója. Adj nekünk bölcs, engedelmes szívet. Hogy ne a formára tekintsünk, ne a szavakra, hanem arra, hogy te keresel minket, és közölni akarod szándékodat, tervedet, akaratodat a mi életünkre vonatkozólag. És az az akarat pedig jó. Az életet, az épülést, a teljességet munkálod a mi életünkben. Urunk, dicsérünk és magasztalunk téged. Ámen.

Zuglói evangélizáció, 2008.