A lelkészi szolgálatról
Szolgálatunk „gyönyörűséges iga”.
Ez több mindent jelent.
1. Szabad elhajítani az igát?
Nincs az a barom, amely önként veszi fel az igát. Ezt ránk tették: akartuk, nem akartuk. Igaz, az Úr javasolja az iga felvételét, de ez az iga az, amelyet ő ad és segít hordani.
Elgondolkodtam újra, hogy mi tart engem egyházunkban, a lelkészi szolgálatban. Egyetlen igazi indokom maradt: Az Úr rám tette a kezét és letett a Duna-Tisza völgyébe, amely tele van csontokkal. Lehet, hogy megfáradunk, kiborulunk, hisztizünk, sírunk, kétségeskedünk, de az Úr nem enged el. Nem lehet Noénak kiszállnia csak úgy a bárkából. Jeremiás a trutyiban is Isten küldötte. Egy barátom mintegy húsz évvel ezelőtt letette a Luther-kabátot, mert elhagyta a felesége, elváltak. Mivel Isten hívta őt a munkába, ezért ma is abban van. Reverenda nélkül, de az Úr munkájában.
Más oldalról megközelítve: apám iparos ember volt, de 3-400 embernek hirdette az igét hetente többször, több csoportban is; évtizedeken keresztül minden pénteken órákon át készült (a Nestlével, Septuagintával stb.). Lelkigondozott, látogatott, szervezte a nyári konferenciákat, „nyaralásokat”, évente 8-10-et. Az 1950-ben feloszlatott evangélikus KIÉ-sek „földalatti” csoportját vezette, szervezte. Fizetése, hálószobáján kívüli hivatala, nyugdíja nem volt.
2. Gyönyörűséges
Igaza van B. Gyurinak, nincs örömtelibb, mint az élő Isten eszközeként, munkatársaként élni. Nincs istenibb, izgalmasabb, változatosabb, kalandosabb hivatal, élet, mint ez.
3. Iga
Irgalmatlanul nehéz is...
Ehhez annyit tennék hozzá, hogy van nehézség, amiről a lelkész maga tehet rossz időbeosztással, saját személyének túldimenzionálásával, munkatársakkal való rossz gazdálkodással, bűneivel való együttlakozásából fakadó hiteltelenségével, erőtlenségével.
Máskor elkeserítenek az egyház bűnei. Érthető, de azt is szem előtt kell tartani, hogy miattam is olyan az egyház amilyen, mert én is az egyház vagyok.
Elhagyni a szolgálatot igazoltan csak akkor lehet, amikor objektív körülmény kényszerít rá: pl. ha az Úrért kitesznek.
Akinek annyi gondja van egyházával, kérdezze meg magától: eleget szóltam, tettem, kiáltottam, reformáltam? Prőhle mondta nekünk (nem nyerő őt ma idézni), amikor Káldy ellen lázadtunk (hajszál választott el akkor, hogy a KZ kirúgjon, de a 8 tagú - induláskor 16 - évfolyamban nem akadt Júdás), hogy "Jézus nem kivonul, hanem bevonul az egyházba". Ez a gondolat belém akadt évtizedekre.
Felbőszített néhány évvel ezelőtt Balczó András, amikor azt mondta nekem, hogy csak annak van létjogosultsága, ha az ügyért, az igazságért bármikor fel tudom adni az exisztenciámat. Felzaklatja az embert az ilyen radikális gondolat, de igazat kell adni neki.
Jeremiás kiborulása után tudjuk, milyen instrukciót kapott: "ha megtérsz, megengedem, hogy újra szolgálatomba állj". Nem pedig azt, hogy "Jerókám, bocs, kicsit túlhajtottalak, nem vigyáztam rád, gyere, hagyd ott ezt az istentelen bagázst". Egyházunkban (ha őszinte akarok lenni, az én életemben is) ma is vannak jelenségek, amelyek nem állnak meg az ige mérlegén. Ezért adatott az ige, az elhívás és a mandátum: hogy rajta, továbbra is tegyük a Lélek által, amit csak lehet tennünk.
4. Ami megtart
Az elhívás, az első szeretet, tüzes szerelem, élő kapcsolat, permanens megtérés – vagyis az Úr.
Fraternet levelezés, január 1.