Ingujjban kereszteltem
A júniusi Örömhír című evangélikus televíziós műsorban egy felnőtt leány keresztelőjét láthattuk. Ebben még nincs semmi különleges. A lelkészen viszont nem volt Luther-kabát, még csak zakó sem! Ez a látvány többeknek sok volt: „Mégiscsak túlzás így keresztelni, és ezt még a televízióban is bemutatni!”
A megvágott, néhány másodperces jelenet valóban nem tudta érzékeltetni, hogy itt egy rendkívüli eseményről volt szó. A helyszín a csorvási evangélikus templom. Ez a gyülekezet csoda, hogy még létezik. A Viharsarok talán legviharosabb községe volt. A gyülekezet papíron 1600 lelkes, de a nyolcvanas évek elején volt olyan időszak, amikor évekig nem volt templomi esküvő, konfirmáció és évente esetleg egy-két keresztelő volt csupán. A gyülekezet viszont minden baj ellenére élni akart. Isten az ilyen szándékot megáldja.
Egy szép napos, júniusi délutánon az ősagárdi ének- és zenekar tartott zenés evangelizációt Csorváson Győri János Sámuel vezetésével. A kezdés előtt a zenészek komolyan imádkoztak az udvaron: „Uram, legalább egy embert!” Kezdéskor a hallgatók alig voltak többen, mint az előadók. Mégis közben megtelt a templom.
A végszó után odajött hozzám egy lány beszélgetni. Elmondta, hogy nagyon fontos volt számára ez a délután és szeretne megkeresztelkedni. Mikor lehetne? Láttam, hogy Isten valóban munkálkodik a szívében és megtörtént a „találkozás”. Eszembe jutott Fülöp esete az etióp emberrel: „Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (ApCsel 8, 36) Ebben a szent pillanatban semmi akadályát nem éreztem a keresztelésnek. A lány még hazaszaladt Édesanyjától engedélyt kérni. Miután visszajött, még sok mindent megbeszéltünk. Azután következett az ünnep. Hogy örültek az ősagárdiak is! Ötven fiatal telepedett az oltár elé, hangfalak, zsinórok közé. Mivel akkor én egy másik faluban laktam, nem volt nálam az Ágenda és a Luther-kabát. DE ISTEN OTT VOLT, és hatalmasan cselekedett! Kiárasztotta szeretetét ránk, túláradó módon! „Isten nagyobb a mi szívünknél!” (1Ján 3,20) Nagyobb a templomnál, keresztvíznél, Luther- kabátnál és minden rendtartásunknál!
Természetesen Ő nem a rendetlenség Istene. Tér, idő és anyag világunk kereteit általában elfogadja, de Ő hatalmas és szabad Isten, nem lehet semmiféle keretbe beszorítani. Ő mindent alárendel a szeretetnek, az ember megmentésének. Meg kell értenünk, hogy Ő nem csak a megszokott vallásos, templomi keretek között tud és akar munkálkodni. Hiszem, és tapasztalom, hogy a templomban is működik, ha beengedik, de ha a templomosok nem érik el az evangéliummal a templomon kívülieket, akkor Ő kimegy a templomból, akár a bezárt templomajtó alól kifolyó életadó vízként! (Ez 47) „Akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok.” (Jn 8,36) Szabad Isten szabad gyermekeiként kell gondolkodnunk és cselekednünk. Isten vállalja kereteinket: test, jászol, család, templom, társadalom stb., de bármikor szabadon átlép ezeken az EMBER érdekében. Még egy állat megmentése érdekében is félretesszük a templomot, ceremóniát – mondja Jézus. Hiszen a templom és a ceremónia nem önmagáért van. Minden értetek van, írja Pál. Minden azért van, hogy igazibb emberek legyünk. Ha ez nem történik meg, Isten elveti a templomozásunkat. (Ám 5, Ézs 1,10–17) Jézus sír az ilyen templomozáson. A legszentebb isteni ajándékok válhatnak átokká és ítéletté így. (1Kor 11,27–32) „Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét és nem égőáldozatokat!” (Hós 6,6) Hát ezért mertem abban a rendkívüli helyzetben ingujjban keresztelni Csorváson.
Evangélikus Élet, 1990.