Jegyzetlapok
Nagyon nehéz. – Idős nénihez vittem úrvacsorát. Liturgiánk szerinti kérdéseket tettem fel. „Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?” Erre a kérdésre nem érkezett válasz. Kis csend után még egyszer, hangosabban megismételtem. Nagyot sóhajtott és annyit mondott: „Nagyon nehéz.” Erre én is megszólaltam: „Igen, néha nagyon nehéz.” Ma már azt is tudom, nem csak nehéz, hanem lehetetlen. Súlyos bűnöket lehetetlen megbocsátani. Erre is vonatkozik az ígéret: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27) Megbocsátani csak Isten tud. Ezért is hangsúlyozza Pál: Krisztus bennem, én Krisztusban. Nagy titok ez, csodálni és imádnivaló.
Dögölj meg! – Telefonon hívott az atyafi. Több éve nem találkoztunk. Kérte, hogy menjek el hozzá, mert még hallani akarja tőlem azt az igét, amellyel évekkel ezelőtt több alkalommal bocsátottam el az úrvacsorázókat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b) Jót beszélgettünk. Szeretem az ilyen találkozásokat, helyzeteket, amikor valakivel az otthonában, nyugodtan végigbeszéljük életünk, hitünk dolgait. Jézusi műfaj ez. Két óra múltán kitettem az asztalra az úrvacsorai készletet. Ekkor megszólalt a vonalas telefon. Testvérünk odalépett a készülékhez és néhány másodperc után így szólt: „Dögölj meg!” és lecsapta a kagylót. Hogyan kezdjük ezek után az úrvacsorát? Oldásképpen megkérdeztem, kivel beszélt. „Reklámmal zaklattak.” – válaszolta.
Megbotránkoztál, kedves olvasó? Ez az eset is mutatja, milyen az ember, mennyire szükségünk van az Istenre. Luther meg merte vallani, hogy még imádság közben is támadnak rossz, kísértő gondolatai. Az úrvacsora nem fegyelmi, hanem kegyelmi eszköz. Azon a naggyá vált csütörtökön az Úr milyen „lelkiállapotú” tanítványoknak mosta meg a lábát és adta a kenyeret és bort? Nem szabta feltételként, hogy előtte rendezzék az életüket Istennel és emberrel. A kegyelemnek nincsenek feltételei, csak következményei. Az úrvacsora, mint a keresztség is, isteni szentség, ajándék, nem a mi produkciónk. Isten dönt és cselekszik. „Megbocsáttattak a te bűneid.” „Menj el és ne vétkezzél.” Az Isten jelenléte, igéje, Szentlelke győzhet meg minket bűneink felől.
Akkor veszem méltatlanul az úrvacsorát, ha önerőből próbálom rendezgetni dolgaimat és így méltónak gondolom magam a bocsánatra. Akkor vagyok az ige szerint méltó, ha méltatlannak, koldusnak, kárhozatra méltónak gondolom magam. „Kik eltévedtek az úton, / Azokért jöttél, Jézusom.” (EÉ 415, 4.) Jézus az egyetlen reményünk.
Kórházban. – Két beteget látogattam meg egy kórházban. A hozzátartozók kérték, hogy vigyek úrvacsorát. Amikor bemutatkoztam az egyiknek és elmondtam jövetelem célját, ő méltatlankodva, mérgesen elküldött. Kellemetlen, furcsa helyzet volt. Fájó szívvel léptem ki a szobából. Felkerestem a másik beteget is. Kissé félénken szólítottam meg, mire ő így válaszolt: „Nagyon vártam!”
„Nem bocsátotta meg bűnötöket.” – A rendszerváltás utáni években tartott ifjúsági konferenciák csodálatos élmények voltak. Évente tizenöt-húsz programot szerveztünk. Boldogok voltunk, szólt az ige, az ének, életek újultak meg. Sok esetben hajnalban feküdtünk csak le néhány órára. A program végére jóízű fáradtsággal gyülekeztünk a záró istentiszteletre. A gyónási kérdések és a bűnbánó imádság után a feloldozás szövegét eltévesztettem. Nem kicsit, nagyon. „Isten megbocsátotta bűnötöket” helyett azt mondtam a drága fiataloknak, hogy „Isten nem bocsátotta meg bűnötöket”. Az ifjak értetlenül néztek rám. Kis töprengés után rájöttem, mi az oka a döbbenetnek. Talán soha ilyen hangsúlyosan nem hirdettem még a bűnbocsánatot, mint ekkor, mindenki megnyugtatására.
Azóta többször eltöprengtem az eset kapcsán. Tényleg automatikusan jár nekünk a bűnbocsánat? Olyan természetes, hogy azt mondja nekünk az Úr a lelkészen keresztül, hogy megbocsáttattak a mi bűneink, attól függetlenül, mikor mit követtünk vagy mulasztottunk el? Mi van akkor, ha Isten azt mondja egyszer: „Barátom, elég ebből a játékból! Nem veszed komolyan az isteni áldozatot.” És hogyan is lesz egykor az ítélőszék előtt? Uram, irgalmazz!
Evangélikus Élet 2019. április 7–14.