Hogy tudtam élni ennyi bűnnel?

Mészáros Márta filmje mélyre temetett titkokról

A szovjet hadsereg Berlinig tartó vonulása közben több százezer gyermek fogant meg. Erről nem lehetett és nem illett beszélni. Sokan leélték életüket belső fájdalommal, bűntudattal. Mészáros Márta, az Aurora Borealis – Északi fény című film rendezője, mint mindig, ezúttal is becsülettel, érzékenyen kezeli a témát.

Az Aurora Borealis – Északi fény két idősíkon futó családtörténet, amely egy anya és lánya kapcsolatáról szól. A Bécsben élő sikeres ügyvéd, Olga (Tóth Ildikó) idős anyja, Mária (Törőcsik Mari) váratlanul kómába esik. Amíg Mária élet és halál közt lebeg, Olga egy hatalmas titokra bukkan.
Két bölcs, nyolcvan év fölötti nő, a rendező és a színművész különleges filmet hozott létre. Erős, hiteles alkotást, amely túlmutat önmagán. A történet magával ragad, és elfelejtjük, hogy moziban ülünk.

Az is megfogalmazódott bennem, hogy még az Oscar-díj is méltatlan lenne ehhez a filmhez. Mert ez nem csupán film – főleg nem a mai filmgyártás fővonalához illeszkedő produkció –, hanem jóval több: őszinte, hiteles, tabudöntögető, emberi és spirituális alkotás. Fontos az üzenete is: „Nem engedhetjük, hogy a múlt tönkretegye az életünket.”

A rendező így vall: „Egész életemben ezek a témák érdekeltek, ezekről forgattam filmet: hazugságról, árulásról, születésről, családról, szeretetről. Engem az fogott meg a legjobban, hogy egy mai »átlagos« család feszültségei, boldogtalansága is az évtizedekkel ezelőtti és soha be nem vallott bűnökre vezethetők vissza. Szinte minden családban vannak sötét titkok, elhallgatott bűnök, amelyek több generáció életét is tönkre tudják tenni.”

A film reményeim szerint sokaknak segít személyes fájdalmaik, sérüléseik, múltjuk feldolgozásában.

Evangélikus Élet, 2017. november 5.

Aurora Borealis – Északi fény. Magyar–lett–litván filmdráma. Szereplők: Törőcsik Mari, Tóth Ildikó, Törőcsik Franciska, Ladnyi Jákob, Lesław Żurek, Ewa Telega, Antonio de la Torre, Hary Prinz, Wunderlich József, Cserhalmi György, Fekete Ernő, Bereczki Zoltán, Monori Lili, Czinkóczi Zsuzsa, Takáts Andrea, Téby Zita, Andorai Péter, Sergej Onopko, Nicholas Wittman, Gáspár Tibor, Csémy Balázs és sokan mások. Rendező: Mészáros Márta.