KwaSizabantu:
Ahol az emberek segítséget kapnak

Ha a keresztyének igazán élnék hitüket, nem lenne más vallás a földön – hallottam egy beszámolóban a Dél-afrikai KwaSizabantu misszió lelkészkonferenciáján. Provokatív megállapítás, érdemes rajta elgondolkodni.

Az 1860-as években a németországi hermannsburgi evangélikusok lelki ébredése hatására többen külmissziói szolgálatot vállaltak Dél-Afrikában.
A misszió mai vezetője, Erlo Stegen az ő leszármazottuk, a hatvanas években kezdte szolgálatát. Igazi keresztyén „botránynak” számított, hogy az apartheid idején fehér létére a fekete zuluk között munkálkodott. Nagy ébredés indult ekkor, amely a mai napig tart. Ezrek és ezrek tértek meg, bánták meg bűneiket, kaptak új életet, többen testileg is meggyógyultak. Erlo bácsi (mindenki így hívja) visszaemlékezése a kezdetekre: „Így imádkoztam: Nem szeretnék olyan prédikátor lenni, aki az embereket egy vagy két órát szórakoztatja vasárnap, azokat csak kereszteli, esketi és eltemeti. Ez túl kevés. Szeretnék prédikátor lenni, aki a te igazságodat hirdeti, és nem csupán egyházasdit játszik. – Ez sokba került nekem”.

Aktívan szolgált, de látta, hogy a megtértek életében is ott van a bűn, így az övében is. Kis zulu gyülekezetével intenzív bibliaolvasásba kezdtek. Keresték Isten akaratát. „Isten megmutatta nekem, hogy bálványimádó vagyok. Sírva mentem a gyülekezeti helyiségbe, ahol istentiszteletet kellett tartanom. De nem tudtam prédikálni, hanem csak küszködve ajánlani: Térdeljünk le és imádkozzunk. Szakadatlanul sírtam és csak ezt kiáltottam: Isten, légy kegyelmes hozzám, bűnöshöz. Ez volt az ébredés kezdete. Isten bevett engem a malmába, lassan és finoman őrölt. Akkor elfelejtettem, hogy tizenkét éven át az evangélium hirdetője voltam. Úgy imádkoztam, mint bűnös a templomban, aki a saját mellét verte. Az ébredés kezdete a sírás.”

Idén márciusban Isten elvitt néhányunkat erre a helyre. A lelkészkonferencia mellett volt lehetőségünk megismerni a misszió életét. Láttam és átéltem a csodát, Isten országának megvalósulását a földön. A missziós faluban egy időben mintegy ezren élnek, de nagy a forgalom is. Évtizedek alatt sem gyengült az igehirdetés és annak minden áldásos következménye. A vasárnapi istentiszteleten több ezren vesznek részt. Ezen kívül számtalan áhítat, énekkari szolgálat, lelki beszélgetés segíti az ide érkezőket. És ők csak jönnek az ország és a világ minden tájáról. Többen már évtizedek óta ott élnek és szolgálnak. Mások csak néhány hetet vagy hónapot töltenek itt. Az első meglepetés (az ember ötven fölött már ritkán lepődik meg) az volt, hogy érkezésünk után egy román család felajánlotta, hogy szívesen mossák a ruháinkat. Erdély elvétele miatt nem kedveltem a románokat. Most meg egy román mossa személyes holmijaimat? Kis otthonukban többször vendégül látták a magyar csoportot. Búcsúzáskor meg is vallottam nekik ellenérzésemet, ami most miattuk megváltozott, vagyis inkább az őket is, minket is elfogadó, szerető, megújító Úr miatt.

Egy fiatal zulu misszionárius (akinek anyja varázsló volt, de ő is megtért) amikor megtudta, hogy evangélikus lelkész vagyok, örömmel beszélt Lutherről. Bárcsak azon a szinten lennénk, mint ő volt – mondta.
Sok élettörténetet, tanúságtételt hallgattunk végig. Holland, német, belorusz, zulu, orosz, amerikai és más nemzetiségűek beszéltek Isten őket is megtérítő hatalmáról. Szenvedélybetegek, prostituáltak, AIDS-esek, homoszexuálisok, depressziósok, bűnözők, kiégett, szkeptikus vallásosak kaptak és kapnak új életet ezen a helyen. Írástudatlanok, tudósok, lelkészek, művészek, bankárok, politikusok élete újult meg Krisztus által.
A misszió folyamatosan növekszik, mozgásban van. Számtalan intézet, munkahely működik területén: óvoda, általános iskola, főiskola, AIDS-kórház, mezőgazdaság (professzionális növénytermesztés és állattartás), fűrészüzem... Vizet találtak a föld alatt. Ezt issza az egész misszió és nem győzik palackozni. Ez Afrikában nagy kincs. Rádiójukat általában háromszázezren hallgatják.
Mit hoztam magammal? Az egyház ébredése velem kezdődik. Nekem kell komolyan vennem a bennem lévő akadályokat, rendeznem kell életemet Istennel és emberrel. Karban kell tartani lelki életemet.

Tudom, mert tapasztalom, hogy a keresztyénség jelentős része (magamat is beleértem) kiegyezett számtalan bűnnel, és ezért erőtlen. Meg kell aláznunk magunkat Isten előtt, hogy ő felemeljen, és igazán használni tudjon.
Két szót megtanultam zulu nyelven: Isten neve Unkulunkulu, ami azt jelenti a Legeslegnagyobb; és KwaSizabantu, ami szó szerint ezt jelenti: „a hely, ahol az emberek segítséget kapnak”.

Híd 2013/2.