Igehirdetési előkészítő
Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap – Jn 4,39–42
Kutyából nem lesz szalonna (?)
Az igéről
Ez a történet egész egyszerűen csodálatos, izgalmas, formabontó; elméleti és gyakorlati szempontból is ihletett kijelentés Isten, Jézus, a megváltás, az egyház és a misszió lényegéről.
Annak ellenére, hogy ismerjük, szeretjük Jézus és a samáriai asszony találkozásáról szóló tudósítást, hivatkozunk rá, érdemes néhány lényeges motívumot kiemelni. A szószéken nem lehet az egész fejezetet felolvasni és minden részletre kitérni, de a készülés és a prédikálás igényli, hogy szemünk előtt legyen a teljes történet. A perikópa nem is érthető másképpen.
Jézus kitér a farizeusok tevékenysége (kontrol, kritika, provokáció) elől, amely ebben az esetben a keresztelő jánosi és jézusi szolgálat egymással való viszonyára és eredményességére koncentrált. De nem kerüli el Samáriát, mint számtalan zsidó kortársa (Jeruzsálemtől Galileáig az út három nap helyett hatig tartott a kerülővel), akik elhatárolódtak a helyiektől és megvetették őket. Ismerjük a történelmi okokat: Kr. e. 772 körül az asszírok elfoglalták az ország egy részét. Erre a területre betelepültek és a maradékkal összevegyültek. Az ezsdrási templomépítéskor, 450 körül jelentkeztek a samáriaiak segítségül, de a zsidók elutasították őket. Erre föl a Garizim hegyén ők is felépítettek egy templomot, amelyet Kr. e. 129-ben egy ellenséges haderő elpusztított. A samáriaiak a prófétákat nem, de Mózes öt könyvét olvasták.
Jézus Samárián keresztül megy Galileába. Nála nem a „racionalizálás” és kötött liturgia a fontos, hanem az Atyával való összhang és az ebből fakadó programválasztás. Jól működik a mennyei GPS: „újratervezem az útvonalat”. Az Atya szándéka határozza meg tevékenységét: megkeresi és megtartja az elveszetteket.
Az „úttól elfáradva leült a forrásnál”. Az ilyen mellékesnek tűnő mondatok miatt is nagyszerű táplálék lelkünknek a Biblia. Isten tudja, mit érzünk, amikor megfáradunk az út miatt, mert Ő is elfáradt értünk és miattunk.
Most még nem megy be a városba (mint valamikor Jónás), nem kiált a főtéren egy nagyot, hogy piszok, hűtlen, kollaboráns, elegy-belegy banda, elkárhoztok. Köztes helyen, a határban lévő forrásnál találkozik az asszonnyal. Bizonyára több kút is volt Sikárban, a nő mégis kimegy a déli melegben a városból. Valószínűleg menekül az őt megvető közösség elől, de talán szeret bóklászni is. Jákób forrása tökéletes helyszín az Istenember és a bűnös asszony találkozásához.
Egy hívő zsidó, főleg, ha rabbi, még a feleségével sem beszélgetett nyilvánosan. A nőkről nehezen hitték akkoriban, hogy felfoghatnák Isten dolgait. Nem beszélve arról, ha ráadásul félpogány és tisztátalan életű. Jézus mégis megszólítja, kér tőle, beszélget vele, rendkívül kreatívan és szenzitíven lelkigondozza, megtéríti, és felkészíti a szolgálatra. Nem állítja le, hogy mit akarsz te nő létedre, hosszadalmas tanulmányok nélkül prédikálni, missziózni, akciózni. Az isteni agapé minden konvenciót felforgat, illetve helyreállít.
Továbbvivő gondolatok
Az evangéliumok koncentrált rövidségéhez képest, hosszú párbeszédet közöl János. Van itt lelki-szellemi csemege bőséggel: határátlépés, megszólítás, terelgetés, meghallgatás, bűnvallás, feloldozás, kijelentés a hit lényegéről, az igazi ökumené alapjáról, az isteni holisztikus megváltásról.
Jézus számára nem jelent akadályt a korabeli, nőket lenéző férfisovinizmus, a nemzetiségi különbségtétel és a bűnös életű ember. Mély, spirituális, mennyei látásba vonja be az előbb még teljesen elveszett életű asszonyt. Beszél messiási identitásáról, az Istennel való kapcsolat lényegéről, a Lélekben és igazságban való imádatról, a szent helyek helyes értelmezéséről.
A kijelölt szakasz (39–42.) az isteni misszió dramaturgiáját írja le. Miután a Megváltó otthagyta a védett mennyet, azután anyját, családját, faluját és később a hit fővárosát, megkeresi és megszólítja a „távoli”, bűnös, elveszett életű pogány asszonyt. Jelenléte és teremtő szava (törvény és kegyelem) megváltoztatja a bűnös életét. A metamorfózis után hitelesen, lelkesen, sodró erővel adja tovább az evangéliumot. Olyannyira hatásosan, hogy hisznek neki, és ők is kimennek Jézushoz. Őket is meggyőzi az isteni jelenlét és üzenet, és maguk kérik Jézust a maradásra. Ő enged ennek az óhajnak. Sokan hisznek benne, de már nem a közvetítő miatt, hanem a személyes tapasztalat hatására.
Az igehirdetés felé
Uram, tisztítsd meg elmémet, szívemet, ajkamat. Szentelj meg igazságoddal: a te igéd igazság. Adj élő vizet most nekem és majd a szolgálatra készülő testvéreimnek! Ámen
Isten igéje megszólít
A vasárnap jellege: Isten hív minket – Figyelj a hívó szóra!
Isten igéje történés, létezés, cselekvés. „Legyen!” szava által jött létre a világ és a benne lévő dolgok. Az ő szava hívta el Mátét a vámszedő asztaltól, hozta ki a negyednapos hullát a sírból és változtatta meg a samáriai asszony életét is. A kijelentés szerint az ég és föld elmúlik, de az ő igéje el nem múlik. Ezért boldog az, aki hallgatja, meghallja, befogadja és megtartja az ő szavát.
Az evangélium lényeges eleme az, hogy Isten dönt, lép kezdeményez. Ha valaki aznap reggel azt mondja ennek az asszonynak, hogy délutánra minden megváltozik az életében, bizonyára nem hiszi el.
Isten hív minket, figyeljünk szavára. Nem a róla való beszédre, elméletekre van igazán szükségünk. Az asszonyt is Jézus személyes jelenléte és szava változtatta meg, és később a város lakóinak egy részét is. Testvérek, egyházunknak és személyesen nekünk is erre a tiszta, isteni igére van szükségünk, amely „szíven üt” és megújít. Az ő igéje pedig törvény és evangélium egyszerre. Elítéli a bűnt, amely elválaszt Istentől és a szolgáló boldog élettől. A bűnt bűnnek mondja, és nem szépíti, hitelesíti, fényesíti, és főleg nem krisztianizálja. Az asszonynak, de nekünk sem arra van igazán szükségünk, hogy megvigasztaljanak minket a nélkül, hogy rámutatnának bűneinkre. Ismerjük a népi mondást: sötétben minden tehén fekete. Isten igéjének világossága nélkül a rosszra is azt mondjuk, hogy jó, és fordítva.
Ahogy az asszonynak, úgy nekünk is életbevágóan szükségünk van a bűnbocsánatra, a kegyelem és irgalom igéjére is.
Isten igéje megváltoztat
Kiszikkadt, nyugtalan, terméketlen életből rendezett, másokat is megmentő áldott és boldog életet teremt Jézus. Az Isten tudománya az, hogy az átkot áldásra fordítja, a kőből fiat támaszt magának.
„Megmondott nekem mindent, amit tettem.” Tudjuk, mást is mondott Jézus az asszonynak, de a szentíró ezt emeli ki tanúságtételéből. Itt bűnökről, elrontott dolgokról van szó. Az ő fényében láthatjuk csak meg valós állapotunkat. Az újjászületés – amely nélkül még az idős egyházi tanító, Nikodémus, vagy egy kiművelt evangélikus lelkész sem láthatja meg az Isten országát – együtt jár a régi ember leleplezésével, kimúlásával, és az új ember teremtésével (Róm 6).
Isten igéje követésre indít
Elterjedt helytelen nézet szerint az a gyakorló keresztyén, aki templomba jár és adakozik.
Ez kevés, legalábbis az üdvösséghez és az egyház építéséhez. A keresztyén az, akit megváltoztatott Isten szava, aki megtért és újjászületett, megkereszteltetett tűzzel és Lélekkel és követi a Bárányt bárhová is megy (Jel 14,4). Vagyis szolgál, tanúságot tesz. Egyházunknak, gyülekezeteinknek, családjainknak nehezen lehetne ennél jobb igét, útmutatást adni.
A választások évében, döntenünk kell nem csak a testületek összetételéről, hanem arról is, hogy akarunk-e igazán megtérni, megváltozni az ige alapján? A program adott: hallgassuk Jézust, aki Lélek által ma is elmond nekünk mindent. Ne védekezzünk, vitatkozzunk és beszéljünk mellé. Fogadjuk el a diagnózist: mindnyájan vétkeztünk és híjával vagyunk Isten dicsőségének. Mondjuk ki, valljuk meg minden bűnünket, gyermekkortól a mai napig elkövetetteket. Engedjünk el minden kapaszkodót, amely megakadályoz abban, hogy teljesen az Úrtól függjünk. Kérjünk Szentlelket Jézus tanácsa szerint, mert tüze kiéget minden szemetet életünkből, és felhevít mennyei hőfokra. Ezután életünknek egyetlen célja lesz: szeretni és imádni az Urat, ami megnyilvánul a lelkek mentésében, a mennyből vezérelt
misszióban is.
Lelkipásztor, 2012/5. szám