Beszámolók Szeverényi János kiskunhalasi látogatásáról, 2009. november 14.
„Indulj és menj...”
Nagyon tudok lelkesedni az egészen jézusi gondolatokért.
János szavai szerint a tradíció ideje az egyházban leáldozott. Nem elég várni az embereket a templomokba, istentiszteletekre, gyülekezetbe...
Az élő Jézus ma is küld bennünket, tanítványait az emberek közé: „menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet...” Küld, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel, fiatalokkal, küld az otthonokba, a problémás emberek közé, és az alkoholisták, a drogosok, a cigányok közé is. Küldetésünk van, hogy tanúságtételünk nyomán egyre többen megismerjék és megszeressék Jézust, aki mindannyiunk személyes Szabadítója és Megváltója; és lelki otthont, igazi testvéreket találjanak a gyülekezet közösségében, mint egy nagy családban.
Honti Irén, kiskunhalasi evangélikus lelkész
A mi Titkunk
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami már a miénk” (Simon Weil)
Mást sem hallunk manapság, csak panaszáradatot. Emberek, csoportok, egyesületek, politikusok, médiumok szinte oltják az emberek agyába, hogy VALAMI nem jó. Valami sosem jó. Ez a magyarok életfelfogását különösen is jellemzi. Valahol hallottam, hogy Isten panaszkönyve nagyrészt magyar bejegyzésekkel van tele.
Vajon tényleg ennyire elszomorító a helyzet? Vagy csak egyszerűen annyira kényelmesek vagyunk, hogy nem vagyunk hajlandóak önálló véleményt alkotni a világról?
Személyes tapasztalataim a kiskunhalasi gyülekezetben számomra is meglepőek voltak, amikor ráeszméltem arra: ez így jó. Mennyit panaszkodtam én is, pedig csak nem vettem észre azt, ami a szemem előtt volt jó.
A mi kis gyülekezetünk igenis fejlődik. Büszkék lehetünk szépen felújított imaházunkra, a sok hittancsoportra városunkban és a szórványban, a nemrégiben elindult bibliaórára, az ökumenikus taizé-i imaestekre, családi istentiszteleteinkre, teadélutánjainkra, meghívott előadóink előadásaira, melyek mind közösségformáló – és Isten által megáldott – alkalmak.
Ádvent van az egyházban – mondják többen, és várják, hogy valami változzon. Nem valaminek kell változnia, kizárólag nekünk. Amint közösséggé, családdá tudunk alakulni, megtapasztalhatunk egy hihetetlen ajándékot, az Isten Ajándékát, ami már nem egyszerűen leírt/előírt hit, nem csak forma, hanem napi gyakorlat és tapasztalat. Szüksége van erre a tapasztalatra a ma emberének, különben elkallódik a saját életében még az az ember is, aki vágyna egy közösségbe, minőségi időre, hitre, az Istenre. Kiskunhalason is szükség volt olyan emberekre, akiknek fontos a gyülekezet, mint közösség, mint család; olyan felügyelőre (Andriska Pál), aki minden igyekezetével, aktivitásával a gyülekezet ügyét, működését, fejlődését szolgálja, olyan lelkészre (Honti Irén) aki szívvel-lélekkel szervezi a különböző alkalmakat és megy az emberek közé, és olyan lelkes fiatalokra, segítőkre, akik teljes odaadással, jó szívvel, örömmel részt vesznek a szolgálatokban.
Városunkban nemrégiben előadást tartott Szeverényi János, missziói lelkész, aki azt mondta, hogy már nem elég közösségnek lennünk. Családdá kell válnunk. Ezt a gondolatot tovább gondolva arra jutottam, hogy amennyire elérhetetlennek is tűnik ez, nem az; nem lehet az. Minden körülmény adott hozzá, de ami a biztosíték:
„Ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk,” aki erőt ad, kitartást és elég elfogadást a szívünkbe, hogy mély egységet teremthessünk önmagunkkal, környezetünkkel és a Teremtőnkkel.
Szeverényi János lelkesítő „hangos-gondolkodása” mindannyiunk számára nagy élmény volt. Élvezet volt hallgatni azokat a gondolatokat, melyeket magunkra vonatkoztatva kis közösségünk még előrébb, még tovább juthat a későbbiekben, s emellett vissza is tekintettünk olyan időszakokra, amikor jelenlegi helyzetünk eléréséért küzdöttünk.
Köszönjük ezt az élményt!
Fodor Dániel
egyetemi hallgató, kántor
Hogy is kezdődnek népmeséink?
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony, s annak 3 … 7 … 12 … (stb.) fia.”
Szeverényi János, a Missziói Központ vezető lelkésze, igazi (mese)hősként tevékenykedik Cinkotán. Igaz ugyan, ő édesanyjának „csak” a 11. gyermeke, s szerényen, álruhában jött, nem királyi díszben. De hogy sikeresen felveszi a küzdelmet a „sárkányokkal”, azt érezni lehetett személyes, élettel teli beszámolójából, melyet 2009. november 14-én hallgathattunk az Evangélikus Imaházban. Mert ugyan kinek van ma ily sok ereje, - hacsak nem Istentől, - hogy 4 saját gyermek nevelése mellett még sok-sok más ember gondját, baját is felvállalja, s tetteivel, imáival szabadulást szerez másoknak is.
Én csak az ilyen embert nevezem – korunk egyéb szokásai ellenére – sikeres embernek. Sikere nem véletlen, hiszen ő a legnagyobb király – Jézus Krisztus – mellett döntött, s tanítványaként akar élni.
Előadásában hangsúlyt kapott, hogy Krisztus is a nép közé ment, a leghétköznapibb helyeken fordult meg, s nem zárkózott el a legveszedelmesebb kórt terjesztő emberek elől sem. (Pl. A leprások meggyógyítása) Krisztus követőinek pedig mindenütt feladata, hogy felvegyék a harcot a tudatlansággal, a bűnnel, (szimbolikus nyelven: sárkányokkal, kígyókkal stb.) mert legtöbb bajunk ebből származik.
Sokan és sok helyen megfogalmazták már, s előadásában Szeverényi János is, hogy minden gazdasági válság oka elsősorban a lelki válság. Földünk lakóinak nagy része ugyan ezt még nem képes beismerni, de aki felismerte és megtapasztalta, hogy Krisztussal van kiút, köteles „fényt vinni a sötétségbe”.
Nagyon szép emberi példa áll előttünk a Missziói Központ vezető lelkésze személyében. Én is javaslom, mindannyian kérjük Istentől Krisztus fényét, s vele sikeresen megküzdünk „sárkányainkkal”.
Ha nem lenne elég hitünk hozzá, emlékezzünk vissza: gyermekként még mindannyian hittük, hogy a mesék igazak. Bár igazságuk felismeréséhez meg kell értenünk a szimbólumok nyelvét, a mögéjük rejtett igazságot, de Krisztus segít ebben, s így biztat változásra: „Ha nem lesztek olyanok, mint egy gyermek, nem mentek be a mennyek országába.” Kérjük hát Istent, áldja meg életünket, fogadja vissza eltévedt gyermekét.
Kedves Irén és evangélikus Testvérek! Nagyon szépen köszönöm férjemmel együtt a meghívást! Örülünk, hogy együtt lehettünk!
A Római Katolikus Egyházközség tagja: Bognár Ágnes