Kárpátaljai tapasztalatok

A napokban jártam Kárpátalján, a Szovjetúnió összeomlása után sokadszorra. A manipulált oktatásnak köszönhetően sokan ma sem tudnak semmit erről a magyarok lakta területről. Nem tudják, hogy létezik Beregszász, Munkács, Ungvár, a magyar történelem és egyháztörténelem fontos helyei.
Egy falusi iskolában láttam olyan falitáblát, melyre gyöngybetűkkel az volt nyomtatva magyarul, hogy hazánk fővárosa Moszkva. Rá egy évre ugyanabban a tanteremben már a felirat ez volt: hazánk fővárosa Kijev. Most mesélte el egy negyven körüli munkácsi férfi, hogy Magyarországról semmit sem tanultak.

Első utam még az utolsó szovjet évben volt. Záhonynál keltünk át a határon. Több kilométeres sorok voltak, hét stációnál kellett megállni, éjszaka volt, zuhogott az eső… Másnap egy Lenin-kép alatt tartottunk előadásokat keresztyén ifjúsági vezetőképző keretében a beregszászi kiürült tanács épületében, mivel az egyházaknak nem volt megfelelő helységük ilyen célra. Prédikáltam tömött templomokban, melyeket több évtized után nyitottak meg. Egy faluban, mielőtt a kolhoz vezetői átadták a templom kulcsait a gyülekezetnek, még összetörték a berendezést és gúlába hordták.  Láttam kézzel írt Bibliát, énekeskönyvet. Akkoriban több helyen az erdőben tartottak ifjúsági összejöveteleket, melyeken több száz fiatal is részt vett. A kommunista időben tizennyolc év alatt senki nem mehetett gyülekezetbe. Gulácsi Lajos, most nyolcvan éves munkácsi lelkész azért töltött hét évet a gulágon, mert titokban megkonfirmált fiatalokat. Nincs család, ahonnan ne vittek volna el férfiakat a háború után. Sokan nem jöttek vissza.

Három evangélikus gyülekezet volt korábban Kárpátalján, egyiket sem sikerült újraindítani, így az evangélikusok becsatlakoztak más gyülekezetekbe. Kilencven református magyar gyülekezetben a rendszerváltáskor húsz lelkész szolgált, akiknek még személyi igazolványuk sem lehetett. Ma már hetvenöt lelkészük van és az egyház minden nehézség ellenére gyarapszik, erősödik. Templomok, gyülekezeti házak épültek az utóbbi években. Olyan tiszta tekintetű, szelíd magyarokkal sehol sem találkozom, mint itt.

Most a beregszászi magyar református cigánygyülekezetben szolgáltam. A táborban négyezren laknak. Van egy testvértáboruk Moszkva mellett. Elképzelhetetlen nyomorban él az emberek többsége. Az utóbbi években több keresztyén cigányközösség is alakult, épültek templomok, tantermek, fürdőházak számukra. Ha megtérnek, hitre jutnak, megváltozik az életük: abbahagyják az italozást, cigarettázást, keresik a munkát, rendezik környezetüket. Találkoztam olyan hittestvérekkel, akik korábban a maffia tagjai voltak. Isten kihozta őket onnan is. Most ők hirdetik az igét és segítik a bajbajutottakat. Láttam az élő Isten munkáját Kárpátalján. Imádkozzunk értük!

Aki tud, menjen, látogassa meg a kétszázezres magyar közösséget, álljon meg Husz várromja mellett, menjen fel a Vereckei hágóra, vállaljon közösséget a sokat szenvedett gyülekezetekkel és épüljön hitében, emberségében. Kevés ilyen hely van ugyanis Európában.

Kossuth rádió, 2004. június 7.