A 2014-es év igéje:
„De nekem olyan jó Isten közelsége!”
(Zst 73,28a)
Szeretem a Biblia zsoltárait. Őszintén, szókimondóan fogalmazzák meg az emberi érzéseket, az örömöt, fájdalmat, tehetetlenséget, a hitet és a kétséget. A zsoltáríró nem játszik el egy elvárt, mesterséges hívő szerepet. Átéli és őszintén meg is fogalmazza azt, hogy az Istenben hívő ember is megfáradhat, elcsüggedhet, érhetik bántások, igazságtalanságok. De mindezek ellenére nem rendül meg a hite Isten jóságában.
Akkor is, és mai is vannak olyanok, akik valamiféle üzleti esélyt látnak az Istennel való kapcsolatban. Azt várják tőle, hogy mindig, minden esetben jutalmazza meg a jókat és büntesse meg a rosszakat. A tapasztalat néha éppen ennek a fordítottja. A gazembereknek, csalóknak, rafinált karrieristáknak jobban megy a sora, mint a becsületességre, jóságra törekvőknek. A zsoltáros, miután kipanaszkodta magát, eljut a józan felismerésre, mely szerint Isten közelsége mindennél fontosabb és drágább. Hogy Őbenne nem azért hiszünk, mert ezt-azt, például pénzt, egészséget, karriert várunk és kapunk Tőle, hanem Őmiatta, személye miatt. Az igazi ajándék Ő maga, a vele való élő, személyes kapcsolat, amely kiteljesedik az örökkévalóságban. Az isteni igazságszolgáltatás nem marad el. Aki hű marad, annak szeméről maga Isten törli le majd a könnyeket.
A földi élet még nem a mennyország. Itt még együtt van a jó és a rossz, ahogy Jézus tanította: a búza együtt nő az értéktelen, káros konkollyal, gazzal. A nagy széjjelválasztás majd az ítélet napján lesz. A jelenre vonatkozó örömhír pedig az, hogy egy lehetetlen, kissé megbolondult világban is élhetünk Istennel közösségben. Ő még mindig várja a hazatérő tékozló fiakat, nyitva az ajtó. Az Ő közelségét, jelenlétét semmi és senki nem pótolja.
Az Ő hiánya a bűn állapota. A bűn az, amikor nincs az ember a helyén, ez a céltévesztés. Ebből fakad a bizonytalanság, céltalanság.
Ugyanakkor a szívünkben lévő „Isten alakú űr” betöltésre vár. Ezért a sok kompenzáció, amely megnyilvánulhat szenvedélybetegségekben is. Káros szenvedéllyé válhat bármi, amit túlzásba viszünk. Ez lehet a munka, televíziózás, evés, ivás, szexualitás. Mindennek helye és ideje van, ugyanakkor Isten helyét csak Ő maga, az ő lénye töltheti be igazán életünkben.
A kereszten a legnagyobb lelki-szellemi szenvedést az okozta Jézusnak, hogy átélte az Atya hiányát. „Miért hagytál el?!” – kiáltotta a világtörténelem legfájdalmasabb kérdését. Lelkét mégis az Atya kezébe tette le. És ekkor a templom kárpitja kettéhasadt; az a függöny, amely elválasztotta a hívő embert a Szentek szentjétől, az Istennel való élő közösségtől.
Ezért is mondhatjuk a kijelentés szavaival: Jézus az ÚT az Atyához, az elveszített Paradicsomba. Őbenne, Őáltala, Őrajta keresztül hazajuthatunk. A mi hazánk, otthonunk pedig az élő Istenben van.
Pünkösd óta az Isten közelsége nem külső történés, hanem bennünk, szívünkben, személyiségünk központjában lehet Ő valósággá. Micsoda ajándék!
Karácsony azt jelenti: Isten velünk; húsvét, a megváltó szenvedés és feltámadás üzenete: Isten értünk; és Pünkösd a Szentlélek kitöltetése a legdrágábbat ajándékozza nekünk: Isten bennünk. Ha pedig Isten bennünk, akkor ki ellenünk, hiszen Ő erősebb a bűnnél, halálnál, a gonosz erejénél.
Isten szívemben megtapasztalható, átélhető közelsége olyan jó nekem.
Kossuth Rádió, 2013. december 30.
