Romának romává...
„Ugye, ez az, amit nem szabad. Mégis kinyújtom a nyelvemet! Egyébként is, ki találta ki, hogy a nyelvünk nem levegőzhet egy kicsit? Miért ne játszhatnék egy kicsit? Fényképész bácsi, most kattincs!”
Több mint húsz esztendeje készítettem ezt a fotót egy állami nevelőotthonban. Mindig félretettem, ha kezembe került, hiszen nincs benne semmi „művészi”.
A nevelők „keresztelték” el ezt a kis cigánylányt Zinajdának. 2-3 éves lehetett akkor. Annyira izgett-mozgott, hogy alig tudtam fotózni. Minden porcikája táncolt. Néhány kép azért készült róla, ha leguggoltam mellé és egyik kezemmel megfogtam a kezét. Még így is ugrált, nevetett.
Kicsi Zinajda, mi lett belőled azóta? Élsz-e egyáltalán? És ha igen, akkor hol, mit csinálsz? Az államon kívül lette-e apukád, anyukád? Van-e férjed, otthonod? Maradt-e valami ebből a tiszta, bátor tekintetből?
Sokat jártál a fejemben azóta. Az Isten, aki atyja lett Jézusban minden árvának, kitaszítottnak, lenézettnek, eljött-e hozzád is valaki által? Akadt-e valaki, aki Jézus nevében be- és elfogadott? Sokaknak még mindig kezelhetetlen társadalmi probléma vagy csupán. Pedig a „Miatyánkot” bűn imádkozni, ha téged kihagyunk belőle.
Evangélikus Élet