Tanulni a missziót

Egyházunk egyik legszínesebb konferenciája az Evangélikus Missziói Központ munkatársai által szervezett évenkénti nyári találkozó Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. Nem egyszerű meghatározni ennek az együttlétnek a műfaját, de ez nem is baj. Többek között a következő fogalmakkal szokták leírni a konferenciát: evangélizáció; bel- és külmisszió; hitmélyítés; működő missziói modellek bemutatása, tanulása; Kárpát-medencei evangélikusok nyitott, evangéliumi szellemiségű minifesztiválja lelkészek, művészek, médiamunkások, különböző nemzetiségű és felekezetű közreműködők szolgálatával.

Az idei, július 6–9. között megrendezett program mottója a jól ismert jézusi mondat volt: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket.” (Lk 19,10)
Igehirdetések, előadások, tanúságtételek, zenei, verses összeállítások keresték és fejtették ki az evangéliumi üzenet korunkra is vonatkozó szerteágazó tartalmát.

Szolgált közöttünk püspök (a Nyugati [Dunántúli] Egyházkerület lelkészi vezetője, Szemerei János), újságírók, médiamunkások (Kőháti Dorottya, egyházunk médiareferense, rádiószerkesztő, hírszerkesztő; a baptista Salyámosy Éva, a Magyar Evangéliumi Rádió szerkesztő-riportere), több misszionárius (Bálint Zoltán mérnök, a nyíregyházi gyülekezet felügyelője; egy indiai férfi, Philip, cinkotai feleségével; Orbán Attila, a szárazdi misszió vezetője), művészek (Nyakó Júlia színművész, Czipott Géza előadóművész, Banka Gabriella délvidéki színművész, Balogh Tibor cigány származású képzőművész és énekes, Simon András grafikus és író; egy japán zenész, aki hazánkban lett keresztyénné). Sokakat megmozgatott Czöndör István fiatal balatonboglári lelkész „távoliakat” is elérő gyülekezetépítéséről szóló beszámolója. A Magyar Keresztény Motorosok négy tagja a „világból” érkezett meg Isten országába – és közénk is.

Ennek az alig négynapos konferenciának megkoronázása volt a záró úrvacsora Deák Bálint erdélyi evangélikus lelkész szolgálatával és a Kenyából néhány órával azelőtt érkezett Nairobi Girls kamaraegyüttes énekes tanúságtételével.
Egyházunk évek óta keresi útját-módját a hatékony, látható gyümölcsöket is hozó missziónak. Úgy tűnik, mintha olyasmit szeretnénk gyülekezeteinknek megtanítani, amit eddig nem gyakoroltak. És ebben van némi igazság. A történelmi népegyházakra nem volt jellemző a gyülekezeti tagokat is megmozgató, a szolgálatba bevonó elkötelezettség. Mindig voltak hittel, tűzzel szolgáló lelkészeink, nem lelkészi munkatársaink, de ők kivételeknek számítottak, hiszen „ment a szekér” különösebb erőlködés nélkül is.
Az idők megváltoztak. A társadalom többsége eltávolodott a keresztyénségtől. Komoly kihívás ez az egész egyház számára. Missziói munkát csak misszionáriusok tudnak tanítani és végezni. Ennek két döntő előfeltétele van: a Szentlélektől égő, hívő, másokat az üdvösségre segítő tanítványság és a templom falait is átlépő, a világba (családba, munkahelyre, barátok, ismerősök, munkatársak közé) kilépő kreatív, áldozatot is hozó szolgálat: az Isten és az emberek szeretete. Kell ennél több? Nyilvánvalóan nem. De ennél kevesebb mit sem ér. Ezt tanultuk meg idén is Piliscsabán.

A legfiatalabb résztvevő kétéves volt, a legidősebb kilencven. Utóbbi testvérünk a távoli, Békés megyei Kardosról jött el, hogy életében először részt vegyen egy piliscsabai konferencián.

Evangélikus Élet, 2014. július