Él az Úr!
Elkezdődött – olvasom a minap egy keresztyén tanulmányban. Mármint a végidő, a nagy megpróbáltatás, a finis… Nem tudom, nem tudhatom, hiszen a Megváltó szerint azt a napot csak az Atya tudja (Mt 24, 36). Viszont a jelek egyre erőteljesebbek.
Sorolhatnám az állandóan emlegetetteket: hamis krisztusok megjelenése, hitehagyás, egyházromlás, üldöztetés, háború, erőszak, földrengés, katasztrófa, járvány, a környezet pusztulása, éhezés, a szeretet meghidegülése, a család szétesése. Persze ezek, ilyenek mindig voltak és lesznek is. Ugyanakkor mindezek globalitása korábban nem volt tapasztalható. Valóban eljutott az emberiség a pusztulás határáig. Az is új jelenség, hogy államok sora (és részben egyházak is) törvényekkel támogatják a teremtés- és természetellenes jelenségeket, szokásokat.
Mit tehetünk, hogyan viszonyuljunk mindezekhez, mi a dolgunk?
Figyeljünk e kérdésben is Urunkra: ne féljetek, emeljétek fel fejeteket, munkálkodjatok! Lehetséges ez? Igen, de csak az élő, személyes istenkapcsolatban. Eljött a megtérés és a hitvallás ideje. A krízisben még „az igaz is alig menekül meg” (1Pt 4,18). Mi lesz azzal, akit csak a hit külső formái határoznak meg?...
„Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.” (Róm 6,8) A keresztyén ember Krisztussal együtt szenved, harcol, és reménység szerint győz és él is. Íme hitünk egyik szent titka.
Minden mozgásban van: a föld, a kultúrák, nemzetek, egyházak. A nagy átrendeződések korszakváltó idejét éljük. Minden napra jut egy katasztrófa és egy „messiás”.
A keresztyének egy része érzékeli az elodázhatatlan váltás szükségességét: felmérünk, tervezünk, pályázunk, építünk, tatarozunk, átalakítunk, díjakat adunk át, tárgyalunk, alapítunk, lobbizunk, zsinatozunk, missziózunk, konferenciázunk, oktatunk, kreditpontokat adunk, növeljük a hittudományos ismereteket, új/régi liturgiákat írunk… Az érzékenyek, a lelkiismeretesek próbálják menteni a menthetőt tanácstalan, megfáradt nyugati egyházainkban.
Néhány, az elmúlt hetekben hazánkban megrendezett kongresszus, találkozó is jelzi a jó szándékot: Hope for Europe (Budapest Kongresszusi Központ), Evangéliumi Fórum/European Leadership Forum (Eger), pásztorkörök országos találkozója (Gödöllő) vagy épp – amelyen szintén részt vettem – a dél- afrikai Alan Plattnak, a harmincezer tagot számláló gyülekezet pásztorának szolgálatai Budapesten.
Az egri találkozón hatszáz evangéliumi vezető osztotta meg egymással az Úrtól kapott kincseit (hit, tudás, tapasztalat, könyvek). Azért jöttek el a világ végéről is a legismertebb keresztyén vezetők, előadók – szabadidejüket és pénzüket áldozva –, hogy segítsenek az európai egyházakon.
A dél-afrikai Pretoria városából érkezett pásztor beszámolt arról, hogy 1994-ben háromszázötven tagja volt gyülekezetének, ma harmincezren vannak. Felismeréseik röviden a következők: aggódás és elítélés helyett szeretni és áldani kell az embereket. Falak helyett hidakat kell építeni. Passzív gyülekezeti tagság helyett szolgálatot kell adni a hívőknek. Jelenlét helyett hatást kell gyakorolni a környezetre. Más felekezetek kritizálása helyett összefogásra van szükség. A zárt gyülekezeti lelkészségből a település lelki vezetőjévé kell válni. A cél nem erős gyülekezetet építeni a városban, hanem erős gyülekezetet építeni a városért. Ők iskolákat, árvaházakat (sok az AIDS-es) működtetnek, a munkanélkülieknek szakmai képzéseket szerveznek, szociális programjuk van. Vezérigéjük: „A föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével.” (Hab 2,14)
Augusztusban várjuk országos lelkésztalálkozónkra Klaus Douglass német evangélikus lelkészt, Az új reformáció című, nagy hatású könyv szerzőjét. Itthon Európában, hazánkban, egyházunkban felvetődik a kérdés: változik-e valami a sok program, előadás, missziói alkalom, gyülekezetépítési könyv hatására? Ha nem látszik is mindig, hiszem, hogy valami igen.
Egy lelkészkonferencián hangszeres kísérettel, lelkesen énekeltünk, miközben egy kolléga odasúgta a fülembe: ez hasonló ahhoz, mint amikor a Titanicon a hajó elsüllyedése előtt énekeltek. Bizonyára nem alaptalan a gondolat, de él az Úr, aki nem adta fel, és harcol az övéiért. Ne féljetek, emeljétek fel fejeteket, munkálkodjatok! Él az Úr, aki nem fáradt el, nem ment nyugdíjba, pedig fárasztottuk bűneinkkel.
A gonosz a nagy konszenzus jegyében mindent összemos, összekavar. Az egyházat világivá teszi, vagyis létének értelmét gyengíti. Mivel hitünk forrása az élő Úr mellett a Szentírás és a hitvallási irataink, ezeket éri a legnagyobb támadás. A Szentlélek Jézusra mutat, igéjét, személyét, váltságművét élővé teszi.
Nem véletlenül rendezzük az egyházkerületi missziói napokat pünkösd ünnepe előtt, összekötve a missziót a Lélek ünnepével. Nincs más, nem megy másképpen: vegyetek Szentlelket, teljesedjetek be Lélekkel, ne tegyetek semmit mennyei erő nélkül!
Evangélikus Élet, 2011. június 5.